Skip to main content

csip beültetése emberi agyba Elon Musk 

Elon Musk szerint erre a célra létrehozott cége, a Neuralink még ebben az évben képessé válik arra, hogy csipet ültessen emberi agyakba.

Majmokon végzett kísérletek már sikerrel zárultak, így a dél-afrikai származású milliárdos szerint a következő lépés az emberi agy lehet.

hirdetés

Bár a projekt némi késésben van, mert Musk még 2019-ben azt jósolta, hogy már 2020-ban sor kerülhet erre - teszi hozzá az International Business Times cikke.

Minderre egy Twitter-üzenetváltás hívta fel a figyelmet, amelyben Musk egy autóbaleset következtében mozgásképtelenné vált követője felajánlotta, hogy szívesen vállalna tesztalany-szerepet egy ilyen kísérletben. Az üzletember azt válaszolta neki, hogy

A NEURALINK SZOROS EGYÜTTMŰKÖDÉST FOLYTAT EZZEL KAPCSOLATBAN AZ AMERIKAI ÉLELMISZER- ÉS GYÓGYSZERBIZTONSÁGI FELÜGYELETTEL (FDA), ÉS HA MINDEN JÓL MEGY, AKKOR MÉG AZ IDÉN MEGKEZDŐDHETNEK AZ ELSŐ, EMBEREKEN VÉGZETT KÍSÉRLETEK.

A Neuralink által fejlesztett agy-számítógép interfész lényege, hogy kapcsolatot létesít az emberi agy és a számítógép között. A megoldás lehetővé teszi például mozgássérültek számára, hogy - a manualitás teljes nélkülözése mellett - idegsejtjeikkel gyorsan és könnyen irányíthassák számítógépüket, valamint mobileszközeiket.

A CÉG TAVALY KIFEJLESZTETT EGY OPERÁLÓ ROBOTOT IS, AMELY KÉPES ARRA, HOGY RENDKÍVÜLI PONTOSSÁGGAL ÜLTESSEN BE OLYAN CSIPET AZ AGYBA, AMELY 1000 NEURON, AZAZ IDEGSEJT MEGFIGYELÉSÉRE ALKALMAS.

Ezt a technológiát egereken már sikeresen alkalmazták.

A Tesla alapítója hisz abban, hogy ezzel a módszerrel számos mozgáskorlátozott ember helyzetén lehet majd könnyíteni. A Neuralink végső célja pedig Musk szerint az emberi és a mesterséges intelligencia közötti kapcsolat megteremtése lehet.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Gerd Altmann képe a Pixabay -en

TOP 5