Skip to main content
öregedés ellen

A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)

David Sinclair molekuláris biológus a laboratóriumában, a Harvard Medical Schoolon húsz éve tanulmányozza csapatával, hogyan fordítható vissza az egerek öregedése. 

Ezek a kutatások elősegíthetik annak a megértését, milyen módon lehet megállítani az emberi szervezet örgedését is.

hirdetés

David Sinclair és csapata

David Sinclair és csapata olyan fehérjék segítségével dolgozik, amelyek képesek egy felnőtt sejtet őssejtté változtatni. A tudóscsoportnak sikerült öregedő egerek sejtjeit a korábbi állapotukba visszaállítani. A csapat először 2020-ban ért el áttörést a témában. Akkor az általuk kezelt, rosszul látó, sérült retinájú öreg egerek hirtelen újra látni kezdtek, és látásuk néhány esetben még az utódaikéval is vetekedett.

Úgy gondoljuk, ez egy olyan univerzális folyamat, amelyet az egész testben alkalmazni lehet

– mondta Sinclair, aki az elmúlt húsz évet azzal töltötte, hogy tanulmányozta, hogyan lehet visszafordítani az idő múlását

Több betegség is eltűnhet

Szerinte ha visszafordítható lesz  az öregedés, akkor ezzel együtt sok betegség is eltűnik majd. Úgy véli, már megvan a technológia ahhoz, hogy százéves korunkban ne kelljen attól tartanunk, hogy a 70-es éveinkben rákot, a 80-as éveinkben szívbetegséget, a 90-es éveinkben pedig Alzheimer-kórt kapjunk.

Ez az idő biztosan eljön, csak az a kérdés, hogy mikor, és legtöbbünk számára még a mi életünkben bekövetkezik

– fogalmazott bizakodóan a kutató. Ugyanis a kutatásainak eredményei mind azt mutatják, meg lehet változtatni az öregedés folyamatát, hogy hosszabb ideig fiatal maradjon az emberi szervezet.

Szerinte míg a modern orvostudomány a betegségeket kezeli, nem foglalkozik a kiváltó okkal, ami a legtöbb esetben maga az öregedés. Meggyőződése, hogy ha az egerek agyának korát is visszafordítjuk, megszűnnek az öregedéssel járó betegségek. A memória visszatér, így nincs többé demencia.

Sinclair hisz abban, hogy a jövőben az öregedés késleltetése és visszafordítása lesz a legjobb módja az emberiséget sújtó betegségek kezelésének – írta a CNN.

Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: cottonbro - pexels

TOP 5