Skip to main content
szextérkép Farád

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Az egyik hazai, szextárs-kereső oldal idén is elkészítette már hagyományosnak számító Google trendkutatását a magyar lakosság szexuális tartalmak iránti fogékonyságáról, azaz arról, hogy tavaly nyár óta mely városokban mozgatták meg a lakosságot legjobban az erotikus tartalmak, és kerestek rá a legtöbben a szex szóra

Érdekes, hogy ezúttal a tízes listára szinte csak olyan települések kerültek fel, melyeknek 10 ezer fő alatti a lakossága.

hirdetés

A tavalyi első helyezett Nagykőrös, ahol nagyjából tizenkétszer többen élnek, mint az idei győztes községben, ezúttal nem fért bele a top tízbe.

Az idei TOP 3

Az első helyen idén az 1895 lakosú Farád végzett.

Tavaly nyár óta itt mozgatták meg a lakosságot legjobban az erotikus tartalmak, és kerestek rá a legtöbben a szex szóra, így a Győr-Moson-Sopron megyei község lett az idei nyár "szexfővárosa."

Az első helyezetten kívül két alföldi város, Jászapáti és Jászkisér lakosai mutatták a legtöbb érdeklődést a felnőtt tartalmak iránt a kelet-magyarországi régióból.

További érdekesség, hogy az elmúlt egy évben a bulvár tartalmak mozgatták meg legjobban a neten kutakodókat, így a szex szóhoz legsűrűbben társított kifejezések az Azariah és Ferenczi Kamilla videó volt.

A SZEXRE LEGINKÁBB KÍVÁNCSI VÁROSOK LISTÁJÁRA MÉG SÁRBOGÁRD, DÉVAVÁNYA ÉS KECSKÉD KERÜLT FEL SEREGHAJTÓKÉNT. BUDAPEST EZÚTTAL SEM FÉRT BELE A TOP TÍZBE.

- írja közleményében a Szexrandi.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Íme, elkészült Magyarország első szextérképe!

Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: Engin Akyurt képe a Pixabay -en.

TOP 5