Skip to main content

 

Több tízezer forintot spórolhatunk évente egy tisztább és zöldebb zuhanyzóval. Az űrbázisokon élő asztronauták hónapokon keresztül ugyanazt a folyamatosan tisztított vizet isszák, mint amelyben fürdenek.

Miért nem próbáljuk ki ezt az újrahasznosítási módszert a Földön is – tette fel a kérdést egy svéd mérnök, Mehrdad Mahdjoubi. Ez az ötlet inspirálta a OrbSys Shower nevű zuhanyzót, amely már tusolás közben megtisztítja a vizet, amit rögtön utána ismét használhatunk. A rendszer az űrhajók zuhanyzóihoz hasonló módon működik. A lefolyóba beépített tisztító berendezés azon nyomban visszapumpálja a még forró vizet a csapba, amit így szinte alig kell melegíteni.

hirdetés

- Ez a rakétatudományi része a dolognak. Amikor a víz összegyűlik a lefolyóban, átpumpáljuk a tisztító berendezésen. A mikrokapszulák a durvább szennyező anyagokat, a nanokapszulák pedig a kisebb részecskéket szűrik ki. A tusolóból így ismét kristálytiszta víz folyik – magyarázza Mehrdad Mahdjoubi mérnök, az Orbital Systems igazgatója.  Mahdjoubi szerint ez a jövő. A speciális zuhanyzóval 90 százalékos víz-, valamint 80 százalékos energiamegtakarítást érhetünk el, de kényelmesebb és higiénikusabb is. (Arról, hogy hogyan is működik a zuhanyzó, videó itt tekinthető meg.)

- Ez egy óriási piac, hiszen mindenki zuhanyzik. Főként azokon a területeken lehet hasznos, ahol különösen nagy a vízfogyasztás, például fürdők, tornatermek, sportcentrumok esetében. De azokban a háztartásokban is, ahol különösen drága a víz és az energia – mondja Mahdjoubi.

Ha csupán öt percig tusolunk, akkor is elfolyik majd 70 liter víz. Az európai háztartások nagyon sok vizet fogyasztanak. Ez a technológia tehát rendkívül ígéretesnek tűnik a jövőre nézve- írta az euronews.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép forrása

TOP 5