Skip to main content
régi mobiltelefon jó ár

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

A legtöbben már bizonyára el is feledkeztek róluk, a szekrények, fiókok vagy éppen a padlások mélyén lapuló elektronikai kütyük azonban elképesztő összegekért kelnek el manapság a különböző viszonteladói oldalakon

Soha nem érdemes teljesen lemondani régi okostelefonunkról vagy egyéb kütyünkről, kidobni pedig még nagyobb vétség lenne őket, a jövőben ugyanis elképesztő összegeket érhetnek.

hirdetés

A legfrissebb statisztikai adatok alapján

egy 2007-es használt első generációs iPhone 542,55 fontot (körülbelül 255 ezer forintot),

míg

Motorola DynaTAC 8000X, a világ első mobiltelefonja 1776 fontért (azaz körülbelül 840 ezer forintért)

is elkelhet.

Bár kétségtelen, hogy a ritkább telefonokért több pénzt fizetnek a gyűjtők, az olyan népszerű modellek is kelendőek az eBayhez hasonló platformokon, mint például a Nokia 3310, melyből nem kevesebb, mint 126 millió darabot gyártottak le világszerte – ma mégis 5 és 25 ezer forint között is el lehet őket adni, ami ugyan nem egy eget rengető összeg, még mindig jobb, mintha a fiók mélyén porosodnának.

A csúcsot egy iPhone tartja

Az abszolút csúcsot jelenleg egy első generációs, teljesen érintetlen csomagolásban lévő iPhone tartja, mely 39 ezer dollárért, azaz körülbelül 16,3 millió forintért talált gazdára az eBayen keresztül. A telefon eredeti ára egyébként 499 dollár volt, az évek alatt azonban az ipar egyik, ha nem a legikonikusabb készülékévé vált – ennek köszönhetően értékelődött fel olyannyira, hogy több mint ötvenszeres áron tudták eladni. Ehhez dobott hozzá még az is, hogy a telefon csomagolása teljesen érintetlen volt, mely manapság szintén nagy ritkaságnak számít.

Ezzel kaszálhat a legnagyobbat

A brit Protect Your Bubble kutatása szerint meglepően nagy profitot lehet termelni a különböző, már nem használt otthoni kütyük elárverezésével. Az Egyesült Királyság háztartásaiban a felmérések szerint körülbelül 527 millió nem kívánt elektromos eszköz hever, ez otthononként körülbelül 20 darab kütyüt jelent, amelyeknek jelentős részét a nem használt okostelefonok teszik ki.

A felmérés kiderítette, hogy jelenleg a korábban is említett Motorola DynaTAC 8000X-ért fizetnek a legtöbbet a gyűjtők, szinte működéstől és állapottól függetlenül. A közel 40 éves mobilból azonban szörnyen kevés van, az elmúlt években mindösszesen 12 darab talált újdonsült gazdára a különböző árverési oldalakon. Mindez persze nem meglepő, a Motorola 1983-ban piacra dobott készüléke 3995 amerikai dollárért került a boltok polcaira, mely ma is szörnyen magas árnak számít, nemhogy akkoriban.

A második helyen a HTC Touch Diamond2 áll, amelynek egyik modellje idén körülbelül 250 ezer forintért kelt el az eBayen. A 2009-ben megjelent, Windowst futtató okostelefont a második generációs iPhone 3G megjelenése utáni évben adták ki, ezzel pedig az Apple-féle iPhone-ok első valós riválisává vált. A csupán 480 × 800 képpontos, 3,2 hüvelykes kijelző alatt egy Qualcomm MSM7200A chip bújt meg, mindössze 288 MB memória és 512 MB tárhely kíséretében. Összehasonlításképp ez a tárhely manapság már arra sem lenne elég, hogy a Facebook és az Instagram mobilos appját letöltsük, akkoriban azonban ilyenek miatt még nem kellett a gyártóknak aggódniuk.

ÉRDEKESSÉG, HOGY A HTC TOUCH DIAMOND2 ELŐDJE, A TOUCH DIAMOND KÖZEL SEM ÉR ANNYIT, MINT AZ UTÓD, AZ ELSŐ GENERÁCIÓS KÉSZÜLÉKÉRT UGYANIS CSAK HATEZER FORINT KÖRNYÉKÉN FIZETNEK AZ ONLINE ÁRVERÉSEKEN.

A harmadik helyen nem meglepő módon az eredeti iPhone áll, amely 2007-ben jelent meg, átlagosan pedig 245 ezer forintért talál gazdára. A sort az iPhone 3G, a Motorola RAZR2 és a Motorola Microtac 9800X folytatja, amelyeket átlagosan 145, 113 és 112 ezer forintért tudják eladni.

Nem csak a telefonok kelendőek

Az eBayhez hasonló platformokon jelenleg mindenre nagy a kereslet, ami manapság már nem kapható, így például a retró cuccok is rendkívül népszerűek. A különböző DVD- és CD-lejátszók, walkmanek, PlayStation- és Xbox-konzolok, Nintendók, GameBoyok és Tamagochik mind-mind keresett tárgyak a felhasználók által, melyeket a legtöbben nem is feltétlenül használati, hanem kiállítási tárgyként vásárolnak. 

Az eladással (és legfőképp a vétellel) azonban vigyázni kell, hiszen a hosszú idő óta használaton kívül lévő mobilok bizonyos esetekben veszélyesek is lehetnek. Legutóbb a dél-koreai Samsung került hasonló botrányba, néhány héttel ezelőtt ugyanis több felhasználó is jelezni kezdte, hogy fiókjaikban lapuló, használaton kívüli Samsung telefonjaik akkumulátora púposodni kezdett – ez egy rendkívül veszélyes jelenség, az akkumulátorok ugyanis ilyen állapotban bármikor felrobbanhatnak. A történtekkel foglalkozó írásunkat ide kattintva olvashatja el.

Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: Joachim Schnürle képe a Pixabay -en.

TOP 5