Skip to main content

A kép csak illusztráció (Forrás: Unsplash)

Rekordévet zár Norvégia turizmusa: 2024-ben több mint 38,6 millió vendégéjszakát regisztráltak az országban – soha ennyien nem szálltak meg még itt egy év alatt.  

A hatalmas érdeklődés azonban nemcsak örömet, hanem feszültséget is hozott, különösen a kisebb közösségekben. A zsúfoltság, a túlterhelt infrastruktúra és a lakosság egyre hangosabb panaszai nyomán Norvégia most bevezeti a turisztikai adót – ezzel csatlakozik egyre több európai ország sorához, amelyek szabályozni próbálják a tömegturizmust, írja az Euronews.

hirdetés

A norvég parlament csütörtökön szavazta meg azt a jogszabályt, amely 3 százalékos extra adót engedélyez az önkormányzatoknak a szállásdíjakra. A rendelkezés azokban a térségekben alkalmazható, amelyeket a leginkább érint a turizmus hatása. A helyi hatóságok szabadon dönthetnek a bevezetésről, és akár szezonális arányban is változtathatják az adó mértékét.

Az adóból befolyt összegeket kizárólag a turizmust kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésére lehet majd felhasználni – például nyilvános illemhelyek, parkolók, vagy közösségi létesítmények bővítésére. Ehhez azonban az önkormányzatoknak igazolniuk kell, hogy jelenlegi infrastruktúrájuk nem megfelelő, és terveiket a központi kormánynak is jóvá kell hagynia.

„Történelmi megállapodás született” – írta közösségi oldalán Cecilie Myrseth, Norvégia kereskedelmi és ipari minisztere. Hozzátette: az új rendszer összhangban van azzal, amit Európa más részein már évek óta alkalmaznak.

A norvég Lofoten-szigetek tipikus példája annak, hogy a közösségi médián terjedő lenyűgöző túraútvonalak milyen lavinát indíthatnak el. Az alig 24 500 fős lakosságú szigetvilág kisvárosai és falvai az elmúlt években megsokszorozódott látogatószámmal kénytelenek szembenézni, miközben alig tudják fedezni a megnövekedett költségeket.

Tromsø városában – Észak-Norvégiában, az Északi-sarkkörtől északra – egy friss felmérés szerint az emberek 77 százaléka úgy véli, túl sok a turista. A látogatók a sarki fényt, a vadvilágot, a számi kultúrát és a sarkvidéki hangulatot keresik – miközben a város infrastruktúrája alig bírja a terhelést.

Sokan panaszkodnak arra, hogy az illemhelyek hiánya miatt a turisták hátsó kertekben végeznek szükségüket, miközben az országutakat ellepi az idegenforgalmi forgalom. Az autós zsúfoltság, a túlterhelt parkolók és a hulladékproblémák miatt több település már régóta sürgeti a szabályozás bevezetését.

A tervek szerint a turistahajókra is kiterjeszthetik a különadót, főként azokra a térségekre, ahol a hajóforgalom már most túlterheli a helyi erőforrásokat.

Norvégia ezzel egyre több olyan európai úti cél nyomdokába lép, ahol a vendégszeretetet és a fenntarthatóságot már adópolitikai eszközökkel próbálják egyensúlyba hozni.

Kapcsolódó anyagok:

Kérdés: Hol fogsz nyaralni 2025-ben? - Válasz: Grönlandon...

Teljesen elapadtak a kutak egy olasz városban, hazaküldték a turistákat

A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Richard Hatleskog on Unsplash

TOP 5