Skip to main content

2012. augusztus 20. A hét végén Afrikából érkező bevándorlók megtöltötték a dél-olaszországi Lampedusa szigetének táborát, amely tavaly ősz óta nem fogadott ekkora tömeget. Négyszázan érkeztek az észak-afrikai partokról a dél-olaszországi vizekre, két halászhajóval keltek át a tengeren.

A hajókat az emberkereskedők Lampedusától kevesebb mint húsz mérföldnyire magukra hagyták. A bevándorlókat az olasz kikötői kapitányság és a pénzügyőrség motoros hajói kísérték a szigetre.

A bevándorlók többsége férfi, de vannak közöttük nők és gyerekek is. A migránsok közel fele a Szaharától délre fekvő afrikai térségből érkezett, a többiek tunéziaiak. A lampedusai telep elvben 350 főt képes befogadni.

A táborba a tavalyi év első nyolc hónapjában több tízezer észak-afrikai bevándorló érkezett, majd Lampedusáról más olaszországi beváorló központokba szállították át őket. A lampedusai bázist 2011 szeptemberében kiürítették, miután a táborban lázadás tört ki, s a bevándorlók felgyújtották az épületeket.

Az olasz hatóságok sajtónyilatkozatai szerint a mostani tömeges érkezés a migrációs mozgás újraindulására utal Afrika és Olaszország között.

Forrás: http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-514072

Klép forrása: http://www.savethechildren.org.au/sites/noborders/find-out-more/rs30701_cipg_20110513_lampedusa_nyt__mg_4534/

TOP 5