Skip to main content

A Guardian szerint Dzsingisz kán tudta nélkül, de igazi környezetvédő volt. Akár szobrot is lehetne neki ezért állítani.

A mongol törzseket egyesítő uralkodó körülbelül 40 millió ember legyilkolásával hozta létre hatalmas birodalmát, amely a földfelszín közel egynegyedén terült el. Amikor igazán elemében volt, katonái néhány óra lemészárolták egy teljes város több százezer lakóját. Legalábbis így szól a legenda a mai Irán területén fekvő Nishapur elestéről.

hirdetés
 

Azt már kevesen tudják a puszták kegyetlen harcosáról, hogy a Greenpeace akár szobrot is állíthatna neki, akkora környezetvédő volt.

Persze a mongol nagyvezér nem tudatosan védte a környezetet. A Carnegie Intézet energetikai kutatói állapították meg, hogy a civilizációk véres lekaszabolásával körülbelül 700 millió tonnával csökkent a globális szén-dioxid kibocsátás. A művelés alá vont és települések által elfoglalt területeken ugyanis újra kisarjadzott a szén-dioxidot elnyelő növényzet.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép

TOP 5