Skip to main content

 

Rendkívül káros a környezetre a bitcoin bányászat egy friss kutatás alapján: német kutatók a nyilvános kibocsátásokat és az IP-címeket alapul véve arra jutottak, hogy a bányászat olyan mennyiségű energiát használ fel, hogy szén-dioxid-kibocsátása nagyobb, mint Jordániának – írja az MTI.

A Joule szaklapban publikált tanulmányban a Müncheni Műszaki Egyetem kutatói Christian Stoll vezetésével számolták ki a bitcoin ökológiai lábnyomát. A 2018 novemberi állás szerint azoknak a számítógépeknek, amelyek bitcoint állítanak elő, évente mintegy 45,8 billió wattórára van szükségük, ami

ÉVENTE 22-22,9 MILLIÓ TONNA SZÉN-DIOXID KIBOCSÁTÁSÁVAL JÁR.

Ezzel nagyjából Jordánia és Srí Lanka közé helyezkedik el, a kutatók szerint pedig éppen emiatt már a klímaváltozás visszaszorítására tett kísérleteknél is számításba kell venni a kriptovalutát.

A bányászathoz szükséges teljesítmény ráadásul folyamatosan nő is, ami csak még komplikáltabbá teszi a helyzetet.

Fotó: Christian Stoll et al / Joule

Fotó: Christian Stoll et al / Joule

Stoll és csapata az adatok megállapításához egyébként a nagyobb hardvergyártók 2018-as nyilvános kibocsátásait használták fel.

Az egyes helyszínekre lebontott adatokhoz az IP-címek alapján jutottak hozzá, amiket aztán összehasonlítottak más helyszínek adataival, végül pedig a teljes fogyasztás, illetve a különféle kibocsátási szituációk alapján alkották meg a kriptovaluta ökológiai lábnyomának modelljeit.

Ezekben a legjobb esettől a legrosszabbig mindent számításba vettek, az adatok pontossága azonban így sem garantálható: egyrészt múlik azon, hogy helytállóak-e a nyilvános kibocsátások, másrészt pedig a kibocsátás terén is kellett tenniük feltételezéseket.

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5