Skip to main content

Tel Hreiz tengervízszint emelkedése 

Észak-Izrael partjainál a régészek legalább tizenhat újkőkori települést fedeztek fel, amelyek 9000 - 6500 évvel ezelőtt épülhettek. A helyszínen a kutatók különös bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogyan tették meg az emberek az első kísérleteiket a települések védelmére, miközben a tengerszint emelkedett.

A felfedezett védőgát több mint 100 méter hosszú, ami arra utalhat, hogy az egyik ősi falu valóban felvette a harcot a tenger ellen.

hirdetés

A település manapság leginkább a víz alatt van

Az ember tenger elleni küzdelme szinte egy idős a történelemmel, hiszen azt is láttuk, ahogyan az ember megpróbálta felfedezni és meghódítani a tengert, de néha az bizony visszavágott. Az ember okozta éghajlatváltozás miatt bekövetkezett tengerszint-emelkedés jelenleg a világon mindenhol komoly problémát jelent, ahol tengerparti környezet van, ám a múltban más, természetes tengerszint-emelkedési események is történtek.

PLOS ONE tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint az izraeli Tel Hreiz település manapság leginkább víz alatt van, de a szakemberek szerint fénykorában virágzó és nyüzsgő terület lehetett.

A VÍZALATTI RÉSZEKET FELTÁRÓ RÉGÉSZEK SZÁMOS ÉPÍTÉSZETI EMLÉKET, VALAMINT EMBERI MARADVÁNYOKAT TALÁLTAK ITT, ÁM A HELY LEGÉRDEKESEBB ÉPÍTMÉNYE EGY HOSSZÚ, SZIKLÁKBÓL ÉPÍTETT FAL VOLT, AMELY A TELEPÜLÉSTŐL A TENGER FELÉ TALÁLHATÓ.

Az építményt első alkalommal 2012-ben tették láthatóvá a téli viharok, amikor a régészek megmérték, lefényképezték és dokumentálták, még mielőtt a tenger ismét homokkal borította volna be. Három évvel később, 2015-ben egy újabb vihar ismét részben feltárta a szerkezetet, így a kutatók ismét lehetőséget kaptak a vizsgálatára.

MEGÁLLAPÍTOTTÁK, HOGY A SZIKLAFAL HOSSZA MEGHALADJA A 100 MÉTERT ÉS JELENLEG HÁROM MÉTERREL A TENGERSZINT ALATT VAN, ÉS 90 MÉTERRE „BENT" A TENGEREN.

Tel Hreiz megszállása idején ez lett volna a „hullámzóna", tehát az a terület, amelyet felváltva rejtenek el, majd tesznek láthatóvá a hullámok.

Tel Hreiz tengervízszint emelkedése védőgát

Kőből épített tereptárgyak a sekély vízben Tel Hreiz régészeti helyszínénél - FORRÁS: smithsonianmag.com

A védőgát sem tudta megfékezni a Földközi-tengert

A tengerpart ezen része nagy mészkőből és eolianit kőzetből áll. Érdekessége, hogy a sziklák egyikét sem találhatjuk meg természetes formájában a környéken, tehát valószínűleg azzal a céllal vitték oda őket, hogy falat építsenek rájuk.

DE HOGY MIÉRT ÉPÍTETT VOLNA VALAKI ÉVEZREDEKKEL EZELŐTT EGY TENGER FELÉ NÉZŐ FALAT?

Ez a kérdés szabadon engedi szárnyalni a képzeletet a ZMEScience online tudományos portál szerint.

TEL HREIZ LAKÓI RENGETEG FIGYELMET FORDÍTHATTAK A FALUJUK VÉDELMÉRE: TÖBB KILOMÉTEREN KERESZTÜL VITTÉK A SZIKLÁKAT, HISZEN A LEGKÖZELEBBI LELŐHELYEK 3,8, ILLETVE 1,6 KILOMÉTERRE TALÁLHATÓK.

Emellett megtervezték az építkezést és felhúzták a gátat. Ám a tudósok szerint bár bátran harcoltak a tenger ellen, végül veszítettek.

Abban az időben a Földközi-tenger partvidéke körülbelül 30 évente 12-20 centiméterrel emelkedett, és emiatt gyakoribbá váltak a pusztító viharok is. A tengerparti védőgátba fektetett, csodálatra méltó munka ellenére a fal nem tudta visszatartani a tengert. A kutatók emellett megjegyezték, hogy

A SZERKEZET MÉGIS TANÚSÍTJA AZ ÉPÍTŐI KREATIVITÁSÁT ÉS ERŐ FELETTI MUNKÁJÁT, AMI EGYEDÜLÁLLÓ.

A tanulmány szerzői szerint a régió egyéb, víz alatti falvaiban nincsenek ismert vagy ehhez hasonló építmények, így a Tel Hreiz-i helyszín egyedülálló válasz, amit a társadalom az újkori tengerszint-emelkedésre adott.

Hozzátették azonban, hogy a megállapításaik figyelmeztetést is magában hordoznak a modern közösségek számára, hiszen a globális átlagos tengerszint az elmúlt három évtizedben drasztikusan megemelkedett.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: A Tel Hreiz településről származó leletek fotói: a-b: kőből készült tereptárgyak a sekély vízben, c: fa póznák a tengerfenékbe ásva, d: kétarcú flintadze, e: homokkőből készült kőtál eredeti helyén, f: bazalt alap kő eredeti helyszínén, g: temetkezési leletek, h: feltételezett kőből készült kegyszertartó urna, i: mezopotámiai dám szarva agancsa eredeti helyszínen. FORRÁS:  smithsonianmag.com

TOP 5