Skip to main content

A madármegfigyelésekre, a vadon élő állatok tanulmányozására és a csillagászati megfigyelésekre is távcsövet használunk. A minőség és a megfizethetőség között megfelelő egyensúlyt kell találni annak érdekében, hogy maradandó élményhez jussunk. Nézzük meg, hogy mire érdemes odafigyelni amikor távcső vásárlás előtt állunk. 

Határozzuk meg a céljainkat

Mielőtt az összes távcsövet egyszerre szeretnénk feltérképezni, fordítsunk kell odafigyelést arra, hogy pontosan meghatározzuk a célunkat. Teljesen más eszköz szükséges az állatok és a csillagok megfigyelésére. Igényeink szerint érdemes már első körben leszűkíteni a lehetőségeket, hogy megalapozott döntést hozhassunk. Madármegfigyeléshez válasszunk 8-10-szeres nagyítású és széles látómezővel rendelkező távcsövet, míg a csillagászati megfigyeléshez nagyobb rekesznyílású és jobb fénygyűjtési képességekkel rendelkező termék mellett tegyük le a voksunkat.

Nagyítás és az objektív átmérője

A tájékozott vásárláshoz elengedhetetlen, hogy a számokkal tisztában legyünk. Ha kezdőként próbálunk vásárolni, akkor vigyünk magunkkal egy hozzáértőt is. A távcsövek igen széles skálája vár ránk, ezért jobb, ha szakértő is segít nekünk. A 8 vagy 10-szeres nagyítás lehetővé teszi a távoli tárgyak és állatok megfigyelését, de szűkebb látómezőt és remegőbb képet biztosít. A 42 mm átmérőjű objektívek sokkal több fényt engednek be, így gyenge fényviszonyok között is segítségünkre lesz a megfigyelésben. Viszont minél nagyobb egy objektív, annál terjedelmesebb lesz a távcső is.

Az optika minősége

Itt már a távcső ár is befolyásoló tényező lehet, hiszen a minőségi optikának megkérik az árát. A képek tisztasága és a fényerő elengedhetetlen a csillagok tanulmányozásához. Az sem mindegy, hogy milyen bevonattal látják el az objektíveket, hiszen vannak olyanok, amelyek akár többrétegű bevonattal is rendelkeznek. Ezek nagyon jól csökkentik a tükröződést és javítják a kontrasztot. Összességében sokkal jobb képminőséget garantálnak.

Felépítés

A távcső felépítése és anyaga nagyban befolyásolja annak élettartamát, így, ha kültéren sokat szeretnénk használni, akkor nem érdemes a gyenge minőség mellett letenni a voksunkat. Vízálló, ködálló verziókat is találunk, de a legfontosabb, hogy törekedjünk a megfizethető és minőségi termék kiválasztására. A céljaink és az igényeink meghatározása után már sokkal könnyebben fogunk pénztárcakímélő megoldást találni a megfigyeléseinkhez.

Szponzorált tartalom - Hirdetés (x)

TOP 5