Skip to main content
takaróponyva profigazda.hu

A kép csak illusztráció (Forrás: Freepik)

A takaróponyva az ember egyik legjobb barátja, amikor felújításról, festésről vagy egyéb, porral, kosszal járó műveletről van szó, amelytől szeretnénk megóvni a padlót, a falakat, a bútorokat. 

Sőt, sok esetben még a grill letakarása vagy a felaprított fahasábok megóvása esetén is jó választás egy ilyen ponyva. Mindez pedig csupán a jéghegy csúcsa! Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük, mi mindent érdemes tudni ezzel kapcsolatban.

Lakásfelújítás esetén aranyat ér

Festéskor vagy felújításkor a különböző eszközök beszerzése mellett a takarófóliákra is gondolni kell, ugyanis ezek a kiegészítők óvják meg az értékeinket amikor száll a por vagy éppen cseppen a festék. Vagyis így teljes biztonságban tudhatod a kedvenc kanapédat, a laminált padlót, a járólapot, de még a fali csempét, elektronikai eszközöket, dísztárgyakat is. Ez a pakolást is megkönnyíti, ugyanis nem szükséges kiüríteni a szóban forgó helységet, bőven elég középre húzni a bútorokat és letakarni azokat. Vagyis ilyenkor számba kell venni, mi mindent szeretnénk letakarni és ennek megfelelő méretű, mennyiségű fóliát kell beszerezni.

Erős, strapabíró anyagból készülnek a fóliák, amelyek többsége létrával is járható, nem szakad ki festés során, többször is felhasználhatóak.

Nagyszerűen megóvja kinti tárgyaidat az időjárástól egy erős takaróponyva

A kültéri tárgyak, eszközök megóvása kifejezetten fontos, hiszen az itt tárolt anyagok különösen ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. Épen ezért nyári záporok, tavaszi esőzések, őszi viharok vagy téli havazás esetén is érdemes a megfelelő anyaggal letakarni ezeket az tárgyakat. Nem véletlen, hogy grillekre és gömbgrillekre külön ponyvát gyártanak, de megóvható segítségükkel a bicikli a motor, a gyermek játékai, az ülőgarnitúra vagy akár a télire összehasogatott fákból álló farakás is. Vagyis még csak el sem kell pakolni, minden a helyén maradhat, mindössze a takaróponyva használatára van szükség. Fontos hangsúlyozni, hogy ha a célnak megfelelőt választod a kínálatból, az a port, szennyeződéseket nem, viszont a levegőt átengedi, így nem kell aggódni a penészedés miatt akkor sem, ha akár napokig letakarva maradnak az eszközök.

Fontos a megfelelő típus és méret!

Ma már számtalan különböző típusú takaróponyva létezik, így érdemes alaposan szétnézni a kínálatban annak érdekében, hogy mindenki megtalálhassa közöttük a számára leginkább megfelelő verziót. Van például polietilén réteggel borított, szakadásálló ponyva, de UV álló, fémgyűrűkkel felszerelt típus is. Léteznek kisebb, autó csomagtartóba illeszthető darabok, ha koszosabb dolgot kell szállítanod, közepes méretűek a kerti dolgok lefedéséhez, de akár több négyzetméteres nagy ponyvák is, amivel egy egész farakást vízhatlanul le tudsz fedni. A ponyvák vastagságuk szerint is különböznek, ennek kapcsán pedig nagyon lényeges kihangsúlyozni, hogy bár minél vastagabb a fólia, annál strapabíróbb, azonban ezzel együtt növekszik a súlya is. Ezzel pedig mindenképpen kalkulálni kell akkor, ha például könnyebb tárgy takarására használnák.

Lényegesek a kiegészítők is

Annak érdekében, hogy a ponyva tartósan a helyén maradjon és még az erősebb szél se vigye el a szomszédba, érdemes a kiegészítőkre is gondolni. Ajánlott adott esetében például szemes ponyvarögzítővel, vagy ponyvarögzítő csipesszel rögzíteni, így semmi sem juthat be a ponyva alá, amit nem szeretnénk.

Vagyis nem kell mindent a garázsba vagy a kinti tető alá szuszakolni, amikor zordra fordul az időjárás, de egy felújítás esetén sincs szükség a helyiségek teljes kiürítésére. A megfelelő takaróponyva használata ugyanis segít nekünk abban, hogy megóvjuk az értékeinket és évek múlva is abban a fényben ragyoghassanak, mint amikor megvásároltuk őket.

Amennyiben a fentieket olvasva úgy érzed, pontosan erre van szükséged és itt az ideje minél előbb beszerezni a megfelelő takaróponyvát, érdemes szétnézni a Profigazda webáruház takaróponyva kínálatában

A nyitókép csak illusztráció, forrás: Image on Freepik

Szponzorált tartalom - Hirdetés (x)

TOP 5