(Szerkesztő megjegyzése: Ha elolvasta a cikket, láthatja, hogy amíg marad a jelenlegi Btk. szabályozása, nem is indulhat eljárás az ilyen állatkínzókkal szemben. Akit bővebben érdekel a téma, olvassa el korábbi cikkeinket.)
Székkutas - Több tucat éhező kutyát találtak vasárnap egy székkutasi tanyán, az állatok egy részét félméteres vagy rövidebb láncon, madzagon az épületekben tartotta gazdájuk - közölte Kecskeméti Krisztina orosházi állatvédő az MTI-vel.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ugyanakkor azt mondta az MTI-nek: a hatósági állatorvos helyszíni vizsgálata alapján a kutyák állapota nem teszi szükségessé, hogy állatkínzás gyanúja miatt eljárás induljon a gazda ellen.
Az állatvédő elmondta, egy hatósági állatorvossal és rendőrökkel együtt lakossági bejelentés alapján mentek ki a Csongrád megyei község külterületén található tanyához, ahol megkötve 20-22 kutyát találtak, további 25-30 állat pedig szabadon csatangolt a két épület környékén.
Kecskeméti Krisztina szavai szerint az állatok "iszonyatos állapotban" voltak, egy részüket félméteres vagy rövidebb láncon, madzagon az épületekben tartotta gazdájuk, néhány kutyát pedig fölvitt a ház padlására, ahonnan azok nem tudtak lemászni.
A "csontsovány" állatokat megettetek, és vizet is adtak nekik. Megpróbálták megtalálni a kutyák gazdáját, de nem jártak sikerrel. Ahhoz, hogy el lehessen szállítani az állatokat, a tulajdonos lemondó nyilatkozatára is szükség van - tudatta a szakember. Hozzátette: ezzel párhuzamosan menhelyeket is keresnek, hiszen az összes állatot nem tudja befogadni az orosházi civil szervezet.
Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a hatósági állatorvos helyszíni vizsgálata alapján a kutyák állapota nem teszi szükségessé menhelyre szállításukat, és azt sem, hogy állatkínzás gyanúja miatt eljárás induljon a gazdájuk ellen.
Forrás: MTI / fmh.hu