Skip to main content
Jadav Payeng erdő faültetés

Kép forrása: Facebook

Jadav Payeng, mikor még fiatal volt, szomorúan tapasztalta, hogy a folyóparti sziget, ahol él, egyre kisebb kezd lenni a víz pusztító hatása miatt, írja az India Today. 

Majuli szigete

A tudósok akkor, azaz 1979-ben azt állapították meg, hogy az Északkelet-Indiában található sziget az áradások és az erózió miatt rövid időn belül el fog tűnni, az ott élő állatokkal, emberekkel együtt.

hirdetés

Jadav, látva, hogy az 1979-es áradások miatt sok állat elpusztult, illetve átgondolta, hogy a sziget végleg eltűnhet, úgy döntött, tesz ez ellen valamit, így minden nap ültet (legalább) egy fát, hogy meggátolva a folyamatot, erdőt telepítsen és életteret adjon a területet akkorra már elhagyó állatoknak.

Kitartó munkával hosszú éveken, évtizedeken át ültette a fákat, így összesen 550 hektár területen hozta létre az erdőt, melyet újra birtokba vettek az állatok, köztük veszélyeztetett fajok, elefántok és bengáli tigrisek is.

A rehabilitált terület, csak hogy el tudjuk képzelni a méreteket, nagyobb, mint New Yorkban a Central Park, mely csak 341 hektár.

Az indiai állam 2015-ben a legnagyobb állami kitüntetést adta a férfinak, - azóta az „Erdő embere“ címmel illetik, a helyiek által rendkívül tisztelt Jadav azonban továbbra is szerényen él.

Természetesen az erdőben, ahol farmerként teheneket és bivalyokat tart, illetve a tejüket árulja, és ebből tartja fenn a családját.

Mint a sajtónak elmondta, a hétköznapi hős küldetésnek tekinti az erdő ültetését és a sziget rehabilitációját.

A róla készült videóban betekintést nyerhetünk a fák ültetéséről és arról is, hogy éli mindennapjait az időközben világhírűvé vált Erdő embere.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Egy indiai férfi 30 éven át ásott egy csatornát, hogy vízzel lássa el a faluját

Forrás - Nyitókép forrása: Jadav Payeng - The Forest Man of India Facebook

TOP 5