
A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)
Egy különleges tesztszakasz nyílt meg a német A6-os autópályán, Bajorországban, ahol elektromos járművek haladás közben tölthetik akkumulátoraikat – számolt be róla a Friedrich-Alexander-Universität Erlangen-Nürnberg (FAU).
Az Amberg-West és Sulzbach-Rosenberg közötti egy kilométeres útszakasz az év második felében kezdi meg a gyakorlati teszteket az E|MPOWER nevű projekt keretében.
A rendszer lényege, hogy a burkolatba beépített réztekercsek induktív elven továbbítanak energiát a felettük haladó járművekbe – hasonlóan a vezeték nélküli mobiltelefon-töltőkhöz. A technológia működését az izraeli Electreon cég fejlesztette ki, a német projektben pedig olyan szereplők működnek közre, mint a Federal Autobahn GmbH, a VIA IMC, a Risomat, a Nürnbergi Műszaki Egyetem, valamint a FAU Automatizálási és Gyártási Rendszerek Tanszéke (FAPS).
A most induló kísérlet célja, hogy műszaki és gazdasági szempontból egyaránt felmérjék a technológia alkalmazhatóságát – különösen a nehézáru-szállítás elektromos átállása kapcsán.
„Az utat eddig célként tekintettük – mostantól maga az út adja az energiát” – jelentette ki Markus Blume, Bajorország tudományos minisztere az indulás alkalmával. Hangsúlyozta: az induktív töltés hatásfoka meghaladja a 90 százalékot, és komoly esély van arra, hogy az elektromobilitás kulcsproblémáját, a hatótáv miatti aggodalmat végleg megoldják.
A FAU elnöke, Prof. Joachim Hornegger szerint ez a projekt alapjaiban változtathatja meg a mobilitásról alkotott képünket: „A dinamikus töltési rendszer hatással lesz az ingázásra, a távolsági utazásokra, és a mindennapokra is.”
Az első gyakorlati tesztek a második félévben indulnak, speciálisan felszerelt járművekkel. A kutatók kíváncsiak arra, hogy a rendszer valódi közúti körülmények között milyen hatásfokkal működik, és miként lehet a tekercsek gyártását automatizálni a gazdaságos tömeges telepítés érdekében.
A projekt kulcsa az induktív úttöltés (Electric Road System, ERS), amelyben a járművek aljára szerelt vevőegység mágneses mező segítségével veszi fel az energiát az útba épített adótekercsekből.
A projekt az E|MPOWER kutatási program része, amelyet 2022-ben indítottak el, és a német gazdasági minisztérium, valamint az autópálya-kezelő társaság támogat. Bár Németországban más városokban is tesztelték már a technológiát 2020-ban és 2023-ban, a bajor A6-oson található szakasz ezeknél nagyobb, és új építési módszerekkel próbálják a költségeket és a kivitelezési időt is csökkenteni.
A jövő útjai tehát már nemcsak célba vezetnek – hanem közben töltik is az autót.
Kapcsolódó anyagok:
Bemutattak egy hűtőszekrény méretű gépet, mely a levegőből állít elő benzint
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by JESHOOTS.com: pexels