Skip to main content

Bár a Star Wars filmekben látott antigravitációs motorok sebességével és manőverezhetőségével az Aerofex által fejlesztett jármű egyelőre nem versenyezhet, mégis figyelemre méltó mérnöki teljesítmény áll mögötte.

A cég járműve nem kerekeken közlekedik, hanem fúvókák és propellerek hajtják meg. Működtetéséhez nincs szükség motoros jogosítványra, egyszerűen kormányozható, és a 48 kilométeres óránkénti sebesség sem jelent közvetlen életveszélyt a sofőrre.

A magassága viszont igen: a jármű akár négy és fél méter magasra is felemelkedhet.

Nem ez az első eset, hogy valaki repülő motor gyártásával kísérletezik. A hatvanas években volt egy másik kezdeményezés, de a mérnökök nem tudtak mit kezdeni az instabilitásból fakadó problémákkal, amitől a jármű életveszélyessé vált. Azóta láthattunk néhány ígéretes kezdeményezést, de valódi repülő motort mostanáig senkinek nem sikerült készítenie.

Egy űrhajótervezéssel foglalkozó mérnök, Mark De Roche megalapította az Aerofexet, és csapatával megoldotta a feladatot. Olyan mechanikai vezérlőrendszert terveztek, amely a gép három forgástengelye közül egyensúlyba hoz kettőt, így mindig ellensúlyozza az aerodinamikai egyenletlenségeket, ami a jármű mozgatásához és egyenesben tartásához szükséges. A pilótának innentől fogva csak egyensúlyban kell maradnia, de ezzel mindenki elboldogul, aki tud biciklit vagy motorkerékpárt vezetni. De Roche azt nyilatkozta, hogy mivel a pilóta egyensúlyozása ösztönös és állandó, a gép különösebb erőfeszítés nélkül kezelhető.

Sajnos a cég egyelőre nem tervezi kereskedelmi forgalomba hozni a járművet. Először az amerikai hadseregnek szeretnék eladni. A cég szerint a motor jól használható nehéz tárgyak szállítására olyan terepen, ahol más szállító járművek nem tudnak közlekedni az út rossz minősége, vagy a teljes hiánya miatt. A helikopterekkel és más repülőgépekkel szemben a repülő motor ráadásul kanyonokban, hidak alatt, falak közelében vagy fák között manőverezve is használható.

Forrás: http://index.hu/tech/2012/08/22/itt_a_vilag_elso_repulo_motorja/ű

Kép forrása: http://tech2.in.com/news/science-and-technology/california-firm-makes-star-wars-like-hover-bike/385042

TOP 5