Skip to main content

A napokban ismert és kevésbé ismert sziklavárosokat mutatott be csodás képekkel kísérve a vízpartifejlesztések.blog.hu. A képek önmagukért beszélnek.

A sziklákon, monolitokon történő építkezés már az időszámításunk előtti időszakban is ismert volt, elég ha a jordániai Petra városára gondolunk. Leginkább védelmi szempontok játszottak szerepet  a városok alapításakor, hiszen a víz és sziklafal kombinációja megközelíthetetlenné tette őket. A lenti, európai sziklák között van olyan, amit vulkánkitörés (Szantorini) hozott létre vagy éppen két lávafolyam összefolyásából keletkezett (Castellfollit de la Roca) és mindegyikről elmondható, hogy a turizmus és a gasztronómia fellegvárai.

hirdetés
 

Riomaggiore és Positano - Olaszország

Az olaszok bővelkednek a sziklára épített településekben, elég a Cinque Terre vagy az Amalfi part kisvárosaira gondolni. Az előbbiből Riomaggioret, a legdélibb fekvésű várost érdemes kiemelni, mely a főfotón látható, és amely nem véletlenül az UNESCO világörökség része, az utóbbiból pedig Positanot, amelyről John Steinbeck azt írta egyszer: ez egy álomhely, ami elsőre nem is tűnik valóságosnak, csak azután, miután eljön onnan az ember.

Szantorini - Görögország

szigetcsoport, amely a világ talán legnagyobb vulkánkitörésének következménye (mintegy 75 köbkilométernyi anyag repült a levegőbe, akár 160 km távolságig is), az európai turizmus egyik fellegvára. Évente egymilliónál is többen látogatják meg, mert itt minden egybevág: csodás tengerpart, ősi városok, mindent kielégítő gasztronómia és a világ legjobb borai.

A cikk itt folytatódik.

Forrás

TOP 5