Skip to main content

brusszelA régi szappangyár közel 6 500m²-es telkén, ami alig fél mérföldre fekszik a Grand’Place-től, a szociális lakások építését célzó projekt egy valódi “falvat” teremtett. Az együttes 42 fenntartható otthonból áll, kezdve a garzonoktól, az 1-6 szobás lakásokon, loftokon, duplex lakásokon át a külön bejáratú házrészekig.

Bár a rendszer 100%-osan szociális alapokon nyugszik, a program diverzitása adja, hogy a Savonnerie Heymans tereinek nagy mértékű változatossága a benne élő emberek különbözőségének hű tükre – Brüsszel szívében. Az üveggel határolt bioklimatikus loggiák az egész épületegyüttes homlokzatát meghatározzák, hatékony akusztikai és hővédelmet jelentenek, ugyanakkor egyfajta intimitást is biztosítanak.

Figyelembe véve Brüsszel népességének rohamos növekdeését, a projekt alapsémájában a nagy sűrűségű lakásfunkciókat olyan kényelmi szolgáltatások egészítik ki, mint például a társadalmi találkozások és események számára fenntartott helyiség, nyilvános Ludothèque (játékkölcsönző) és nagy közösségi terek: a “Mini-forest” kert, a 3D-s kialakítású park és játszótér, illetve a fő sétány.
Az összes értékes – bár műemléki védelem alatt nem álló – elemeket, mint a kéményt, az utcán álló 19.századi főépületet és a postaládát, az építészek megtartották és integrálták a komplexumba (például a 40 m magas kémény a felszín alatti garázs szellőzőrendszerének részét képezi).
Az üveggel határolt bioklimatikus loggiák minden egyes lakóegységnek a legkorszerűbb akusztikai és hővédelmet biztosítják, így nincs szükség drága/bonyolult eszközökre, sőt, az energiafogyasztás is jelentősen csökken. A Loft épülete még egy lépéssel előrébb jár: a szupervastag szigetelésnek köszönhetően az épület a passzívház kategóriába esik, fűtéséhez kevesebb mint 15 Kw/m2/év-re van szükség.brusszelszines

A korábbi szappangyár területe a fertőtlenítés után most egy nagy sűrűségű szociális lakásegyüttesnek ad otthont, ahol számtalan privát kültéri terület teszi lehetővé használói számára, hogy a többiekkel interakcióba lépjenek, így teremtve kedélyes, falusi légkört. Az épületek változatossága – új, felújított vagy átépített – a Savonnerie Heymans projekt által nyújtott lakhatási módok változatosságát is jól tükrözi.

Az alapséma tudatosan épül a fenntartható építészet koncepciójára, és az alacsony energiaigényű házak működésén alapul. Az üveggel határolt bioklimatikus loggiák pufferzónaként működnek minden egyes lakóegység esetén. A legkorszerűbb szigetelési megoldásként biztosítják, hogy az energiafogyasztás jelentősen csökkenjen, miközben védelmet nyújtanak a városközpont zajaival szemben is, emellett lehetővé teszik, hogy minden lakáshoz különböző elrendezésű fedett-nyitott külső tér kapcsolódhasson.

A régi szappangyár közel 6 500m²-es telkén, ami alig fél mérföldre fekszik a Grand’Place-től, a szociális lakások építését célzó projekt egy valódi “falvat” teremtett. Az együttes 42 fenntartható otthonból áll, kezdve a garzonoktól, az 1-6 szobás lakásokon, loftokon, duplex lakásokon át a külön bejáratú házrészekig. Bár a rendszer 100%-osan szociális alapokon nyugszik, a program diverzitása adja, hogy a Savonnerie Heymans tereinek nagy mértékű változatossága a benne élő emberek különbözőségének hű tükre – Brüsszel szívében. Az üveggel határolt bioklimatikus loggiák az egész épületegyüttes homlokzatát meghatározzák, hatékony akusztikai és hővédelmet jelentenek, ugyanakkor egyfajta intimitást is biztosítanak.

Figyelembe véve Brüsszel népességének rohamos növekdeését, a projekt alapsémájában a nagy sűrűségű lakásfunkciókat olyan kényelmi szolgáltatások egészítik ki, mint például a társadalmi találkozások és események számára fenntartott helyiség, nyilvános Ludothèque (játékkölcsönző) és nagy közösségi terek: a “Mini-forest” kert, a 3D-s kialakítású park és játszótér, illetve a fő sétány.
Az összes értékes – bár műemléki védelem alatt nem álló – elemeket, mint a kéményt, az utcán álló 19.századi főépületet és a postaládát, az építészek megtartották és integrálták a komplexumba (például a 40 m magas kémény a felszín alatti garázs szellőzőrendszerének részét képezi).
Az üveggel határolt bioklimatikus loggiák minden egyes lakóegységnek a legkorszerűbb akusztikai és hővédelmet biztosítják, így nincs szükség drága/bonyolult eszközökre, sőt, az energiafogyasztás is jelentősen csökken. A Loft épülete még egy lépéssel előrébb jár: a szupervastag szigetelésnek köszönhetően az épület a passzívház kategóriába esik, fűtéséhez kevesebb mint 15 Kw/m2/év-re van szükség.

A korábbi szappangyár területe a fertőtlenítés után most egy nagy sűrűségű szociális lakásegyüttesnek ad otthont, ahol számtalan privát kültéri terület teszi lehetővé használói számára, hogy a többiekkel interakcióba lépjenek, így teremtve kedélyes, falusi légkört. Az épületek változatossága – új, felújított vagy átépített – a Savonnerie Heymans projekt által nyújtott lakhatási módok változatosságát is jól tükrözi.
Az alapséma tudatosan épül a fenntartható építészet koncepciójára, és az alacsony energiaigényű házak működésén alapul. Az üveggel határolt bioklimatikus loggiák pufferzónaként működnek minden egyes lakóegység esetén. A legkorszerűbb szigetelési megoldásként biztosítják, hogy az energiafogyasztás jelentősen csökkenjen, miközben védelmet nyújtanak a városközpont zajaival szemben is, emellett lehetővé teszik, hogy minden lakáshoz különböző elrendezésű fedett-nyitott külső tér kapcsolódhasson.

brusszelszappanloftA Loft passzívházként működik, míg az épületegyüttes többi eleme alacsony energiaigényű. A bioklimatikus loggiákon kívül ezt a célt szolgálja, hogy az egész telket egy közös fűtési rendszer látja el, a melegvízellátást 60m² felületű napkollektor biztosítja, a wc-öblítésre, a karbantartásra és az öntözésre összegyűjtött esővizet használnak, valamint a szigetelést is természetes anyagokkal (kenderszál, expandált parafa stb.) oldották meg. Ahol csak lehetett, megőrizték és újra használatba vették a meglévő szerkezeteket és épületeket.

A Loft passzívházként működik, míg az épületegyüttes többi eleme alacsony energiaigényű. A bioklimatikus loggiákon kívül ezt a célt szolgálja, hogy az egész telket egy közös fűtési rendszer látja el, a melegvízellátást 60m² felületű napkollektor biztosítja, a wc-öblítésre, a karbantartásra és az öntözésre összegyűjtött esővizet használnak, valamint a szigetelést is természetes anyagokkal (kenderszál, expandált parafa stb.) oldották meg. Ahol csak lehetett, megőrizték és újra használatba vették a meglévő szerkezeteket és épületeket.

 Forrás: epiteszforum.hu 

TOP 5