Skip to main content

áramfogyasztás elektromos autó Toyota 

Túl nagy a rajongás az elektromos autók körül – vélik a Toyota vezetői. A japán autógyártó szerint ugyanis az elektromos modellek kapcsán alig kerül szóba, hogy ezek a járművek is brutálisan sok energiát fogyasztanak, ami komoly kihívásokat jelent.

Miközben a globális autóipar egyre nagyobb hangsúlyt fektet az elektromos modellekre, a világ egyik legnagyobb autógyártója igen szkeptikus a témában.

hirdetés

A Toyota szerint indokolatlanul nagy a világméretű rajongás az elektromos autók körül. Megjegyzik, az elektromos autóknak ugyanúgy energiára van szükségük, a felhasznált áram megtermelése pedig végső soron akár növelheti is a szén-dioxid-kibocsátást – írja az RT.com.

A VÁLLALATNÁL ÚGY SZÁMOLNAK, HOGY HA JAPÁNBAN PÉLDÁUL MINDEN EGYES AUTÓ ELEKTROMOS LENNE, AKKOR NYARANTA ÁRAMHIÁNY ALAKULNA KI A SZIGETORSZÁGBAN, OLYAN NAGY MENNYISÉGBEN HASZNÁLNÁK FÖL AZ ÁRAMOT A JÁRMŰVEK.

Ráadásul mindez jelentős ráfizetéssel járna, mivel a cég szerint egy 100 százalékig elektromos autóflotta összesen 358 milliárd dollárnak megfelelő költséget jelentene az infrastruktúrának – mondta Akio Toyoda, a Toyota elnöke.

Korábban egyébként kiderült, Japán azt tervezi, hogy a 2030-as évek közepére betiltja a benzines újautók árusítását.

Ezzel kapcsolatban a vállalat elnöke megjegyezte, a politikusok nem mérik föl ennek a valós következményeit.

HOZZÁTETTE, A TELJES TILTÁS UGYANIS HATALMAS KÁROKAT OKOZNA AZ EGÉSZ AUTÓIPARBAN, ÉS MILLIÓK VESZÍTENÉK EL AZ ÁLLÁSUKAT.

A japán vállalat azonban maga is gyárt elektromos, hibrid és hidrogén meghajtású modelleket. A jelenlegi tervek szerint a Toyota rá is kapcsolna az elektromos modellek fejlesztésére és piacra dobására.

Nem ez volt viszont a Toyota vezetésének első kritikus megnyilatkozása az elektromos autók iparágával kapcsolatban. November elején szintén Toyoda fejtette ki, hogy

SZERINTE A TESLA CSILLAGÁSZATI PIACI ÉRTÉKE ALAPTALAN, ÉS NEM TÜKRÖZI A VALÓSÁGBAN TAPASZTALHATÓ ÜZLETI ÁLLAPOTOT, ILLETVE A CÉG TELJESÍTMÉNYÉT.

Toyoda akkor úgy nyilatkozott, a Tesla szerinte olyan, mint egy étterem, amely még mindig csak a receptjeit reklámozza, miközben a Toyota olyan étterem, amely már eddig is milliókat szolgált ki.

 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5