Skip to main content

önvezető autó szimulált baleset Waymo 

Több halálos balesetet szimulált egy önvezető technológiát fejlesztő cég, a Waymo, annak érdekében, hogy bizonyítsa, a robotvezetők biztonságosabbak, mint az emberi sofőrök.

A vállalat a héten weboldalán közzétette, miszerint, ha egy baleset mindkét járműve robotvezérelt autó, akkor szinte minden közúti haláleset megszűnhetne, és a súlyos sérüléseket is jelentősen csökkenteni lehetne.

hirdetés

Évente világszerte több millió ember hal meg autóbalesetben, így a Waymo vállalata elhatározta, hogy bebizonyítja: az önvezető autók (AV) sokkal biztonságosabbak, mint az ember vezette hagyományos járművek. Ebből kiindulva, nem meglepő, hogy számos más önvezető technológiával foglalkozó cég arra szeretné ösztönözni a szabályzó hatóságokat, hogy olyan szabályokat fogadjanak el, amelyek lehetővé teszik a teljesen önállóan üzemeltethető autók közlekedését.

JELENLEG A KÖZUTAKON CSAK NAGYON KORLÁTOZOTT SZÁMBAN FORDULNAK ELŐ ÖNVEZETŐ KOCSIK, ÍGY NEHÉZ BIZONYÍTANI AZ EMLÍTETT ÁLLÍTÁST.

Ebből kiindulva a Waymo egy harmadik fél útján információkat gyűjtött minden halálos balesetről, amely 2008 és 2017 között történt az USA Arizona államán belül Chandler városban. A balesetek számát még további feltételek mellett csökkentették, így összesen 72 incidenst azonosítottak, amelyeket szimulációban rekonstruáltak, hogy megállapítsák, az önvezető rendszer hogyan reagálna hasonló helyzetekben.

A balesetek többségében két jármű vett részt, de előfordultak olyan esetek is, amikor csak egy autó volt jelen. Amikor kettő vett részt az ütközésben, a vállalat külön kísérletet hajtott végre mindkét járműre, annak érdekében, hogy megvizsgálja hogyan reagálna az egyik a másik autó viselkedésére.

ÍGY ÖSSZESEN 91 SZIMULÁCIÓT HAJTOTT VÉGRE A CÉG.

A kutatás megdöbbentő eredménnyel zárult, mivel az önvezető autók a 91 szimulációból 88 esetében elkerülték vagy enyhítették a balesetet. Még ha nem is tudták az önvezérlő járművek teljesen elkerülni a balesetet, akkor is jelentősen mérsékelni tudták a sérülések súlyosságát, így akár a technológia segítségével a jövőben számos halálesetet lehet megelőzni. 

Trent Victor, a Waymo biztonsági kutatásainak igazgatója elmondta:

Nem azt mondjuk, hogy nem lesznek halálos balesetek, hanem arra szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy az önvezető járművek olyan kitérő manővert hajthatnak végre, amivel jelentősen csökkenteni lehetne a súlyos sérülések esélyét."

A szimuláció során 3 alkalommal nem lehetett megelőzni az ütközésben részt vevő személy halálát az önvezető technológiával. Ezek főleg akkor fordultak elő, amikor a jármű hátsó részének ütközött neki egy másik kocsi, mivel így szinte lehetetlen volt megjósolni milyen manőver segíthetne a helyzeten.

HÚSZ OLYAN SZIMULÁLT BALESETBEN, AMIKOR A SOFŐR EGY GYALOGOST VAGY KERÉKPÁROST ÜTÖTT EL, A WAYMO ÖNVEZETŐ AUTÓI 100 SZÁZALÉKBAN ELKERÜLTÉK A BALESETET.

A vállalat reméli, hogy a kutatás adatainak nyilvánosságra hozatalával újabb kapukat fog megnyitni más vállalkozók és kutatók számára. Mindemellett számos szakértő reagált a cég eredményeire. Például Jonas Bargman, a svédországi Chalmers Műszaki Egyetem járműbiztonsági docense, aki elmondta, hogy a Waymo szimulációs platformja kellően kifinomult és a kutatás eredményei még nagyon hasznosak lehetnek a jövőben a vállalat számára, amikor bevezeti majd a teljesen önvezetős járműveit.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/ANDREJ SOKOLOW

TOP 5