Élelmiszerválság - A mezőgazdaság jelentősége

6. oldal / 10: A mezőgazdaság jelentősége

 

1.2. A víz

 

Földünk felszínének 71%-át borítja víz. Habár első látásra ez hatalmas mennyiségnek tűnik, valójában az édesvíz a teljes vízkészletnek csupán 3%-át teszi ki, és ennek is döntő része (kb. 2.2%) a sarki jégtakarókban halmozódott fel. Ez azt jelenti, hogy az ember számára ma könnyen hozzáférhető édesvíz nem éri el a teljes földi vízkészlet 1%-át. És az ember még erre a kevésre sem tud vigyázni…

Pedig a világtengerek értéke felbecsülhetetlen. Amellett, hogy a benne élő állatok egy része (halak, rákok, kagylók, polipok, kagylók, moszatok, stb.) élelemként szolgál az embernek, a tengervíz sótalanításával fogyatkozó ivóvízkészletünket is pótolhatjuk. Emellett nagy mennyiségű – a világ olajalapú társadalmai számára kincset érő – kőolajat és földgázt rejt a kontinentális talapzat. Ezen kívül gazdag ásványokban (arany, gyémánt, króm, vas, mangán, réz, stb) is. A tengervíz kimeríthetetlen energiaforrás, mivel hőenegiája, az árapály, a hullámok ereje elektromos árammá alakítható.

Mégsem tiszteljük eléggé.

 

Az óceánok, tengerek szennyeződését olyan káros hatások eredményezik, amelyek során vegyi anyagok, ipari, mezőgazdasági és lakossági hulladékok és invaziv organizmusok (szervezetek) terjednek szét a vizekben. Az óceánok szennyezésének legfőbb okozói szárazföldi eredetűek. Az óceáni hulladékok 80%-a műanyag. Mennyisége az óceánokban elérheti a 100 millió tonnát és óriási veszélyt jelent az élővilágra és a halászatra is. Sok tengeri élőlény tévedésből elfogyasztja a víz felszínén úszó hulladékot. A műanyagok csak napfény hatására bomlanak le, illetve esnek apró darabokra, molekuláris méretig. Így elérve a zooplanktonok (állati planktonok) méretét a medúzák táplálékává válhat, ezáltal a műanyagok belekerülnek a teljes óceáni táplálékláncba. Ezek a hosszú életű darabkák tengeri madarak és emlősök állatok gyomrában folytathatják “útjukat” (pl. tengeri teknős, albatrossz).[64]

Vegyük észre, hogy a körkörösség itt is megjelenik! Az emberi tevékenységből eredő szennyeződés a tengerbe jutva a növényeken keresztül a halakba, madarakba onnan pedig újra az emberekbe jut vissza. Így elmondható, hogy nemcsak Földünk vízkészletét károsítjuk, de saját életünket is megrövidíthetjük!

 

A műanyag hulladékok az óceáni köráramlások közepén akkumulálódnak (halmozódnak). A Great Pacific Garbage Patch (nagy csendes-óceáni szemétfolt) műanyag hulladékának jelentős részét a Midway-atoll (korallzátonyokból felépülő gyűrű alakú sziget) és a Hawaii-szigetek „kapják”.[65]

A műanyagok mellett problémát jelentenek azok a mérgek (toxinok), amelyek nem bomlanak le rövid időn belül a tengeri környezetben.

A tartós mérgek közé tartoznak a PCB-k (poliklorinált bifenilek), DDT (diklór-difenil-trikloretán), peszticidek (növényvédőszerek), furánok, dioxinok, fenolok és radioaktiv hulladékok, nehézfémek (nikkel, arzén, kadmium). Ezek a mérgek felhalmozódhatnak a tengeri fajok szervezetében, ezt a folyamatot bioakkumulációnak nevezzük.

 

Néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

A kínai és orosz ipari fenol és nehézfém szennyezések tönkretették az Amur folyó halállományát és a tölcsértorkolat talaját.[66]

A kanadai Wabamun-tó egykor a környék legjobb fehérhúsú halállományával rendelkezett, mára elfogadhatatlan mértékű a húsban és tavi üledékben található nehézfémek mennyiségének szintje.[67]

2005-ben egy olasz maffia szindikátust vádoltak legalább 30 mérgező és radioaktív hulladékot szállító hajó elsüllyesztésével.[68]

A II. világháború óta több állam, mint például a Szovjetunió, USA, Németország, Egyesült Királyság helyezett el vegyi fegyvereket a Balti-tengerben.[69]

 

 

A csapadékként a földfelszínre hulló víznek két típusát különböztetjük meg:

Felszíni víz: vízfolyások, tavak és víztározók vize

Felszín alatti víz: a talajba és a föld mélyebb rétegeibe, kőzeteibe szivárog – talajnedvesség, talajvíz, rétegvíz, karsztvíz

 

A talajvíz a terepszinthez legközelebb található felszín alatti víz. Szintjének magassága állandóan változik a csapadék és a párolgás mértékének függvényében. A tartósan magasan álló talajvíz káros, mert kiszorítja a talaj levegőjét és ezzel elpusztítja a növényeket, valamint a kutak szennyeződésével is járhat. Ugyanakkor a túl alacsony sem jó, hiszen akkor a növények gyökerei nem jutnak elég vízhez.

 

 

A talajvíz, és ebből következően az ivóvíz is, a Tiszántúlon helyenként az EU által engedélyezett szintnél több arzént tartalmaz, amelynek egészségkárosító hatása lehet.[70]

 

 

Árvíz- és belvízvédelem

 

Az átlagosnál több csapadék hatására a folyók vízgyűjtő területei nem bírják a nyomást és radikális esetben árvíz alakul ki. Magyarország 93 ezer km²-ének felét fenyegetheti árvíz. Ebből a szempontból a legveszélyesebb az Ukrajnából érkező Tisza folyó.

A lassú folyású folyók árhullámainak gyorsabb levezetése érdekében sokszor levágták a folyók kanyarulatait. A Tisza esetében ez 38%-os rövidülést jelent.

 

A Felső-Tisza vidékén 1998-ban már nyártól a megszokott esőmennyiség többszöröse hullott. Szakemberek szerint az akkori árhullámhoz hozzájárult a kárpátaljai erdőkivágások hatására egyre nagyobb mértéket öltő talajerózió is.

“Hazánkban a 2010-es év különösen csapadékos volt, ami sosem látott árvízzel, talajvíz emelkedéssel és a talajvíz felszín fölé emelkedésével, azaz belvízzel – ezek eredményeként pedig növénypusztulással – járt, óriási (100 milliárd forintnyi) kárt okozva a gazdáknak és a teljes magyar mezőgazdaságnak.”[71]

“Ugyanakkor milliókat veszít egy-egy árvízhelyzet miatt a turizmus és nem nyerhetők vissza a gátakon dolgozó rendőrök, katonák, önkéntesek munkaórái sem.”[72]

 

“Az éghajlatváltozás egyik kevéssé ismert hatása, hogy az elmúlt bő 100 év huszonnégy jelentős árvízéből tizenhárom az utóbbi húsz évben fordult elő.”[73]

 

 

A "fokgazdálkodás" az ősi ártéri gazdálkodás alapja. A fokok az ártér gazdasági hasznosítása érdekében kialakított vízfolyások, melyek a vizet két irányba vezetik; áradáskor az ártér mélye, apadáskor a folyó medre felé. Az így kialakított vízrendszer leglényegesebb sajátsága, hogy egységes rendszerbe kapcsolta az ártér valamennyi álló és folyó vizét.

A fokrendszer kedvező hatásai:

-         mérsékli az ártéri mederváltozások mértékét és ütemét,

-         az alulról töltés lehetővé teszi, hogy a vizek visszavezetése a folyókba megtörténjék, ezáltal hatékonyá teszi az ármentesítést,

-         egyenletessé teszi a folyók vízjárását: csökkenti az árvízszint magasságát (feltöltés időszaka), míg a mederbe folyamatosan visszahúzódó víz emeli a kisvíz szintjét (leürítés időszaka),

-         a fokrendszer segítségével az árterek vízkészlete megnövekszik,

-         kedvező hatás a mezoklímára, mely kiegyenlíti a szárazföldi éghajlat szélsőségeit,

-         az ártér gazdasági hasznosítása lehetővé válik, ezek közül kiemelkedik a halászati hasznosítás. [74]

 

A belvíz ellen a leghathatósabb segítség kiterjedt csatornarendszer kiépítése, ami belvízi hajózásra is alkalmazható. Ilyen például a Rajna – Majna – Duna csatorna.[75]

Csatornákat Magyarországon a nagyobb folyók összekötésén kívül a tavak és lápok vízszabályozására (Sió, Hanság-csatorna) illetve területek vízellátására (Keleti-és Nyugati-főcsatorna) építettek. Ez utóbbi kategória jelenthet ivóvízellátást (pl. Debrecen esetében) és mezőgazdasági öntözést is. Míg a Kisalföldön például a Duna holtágaiból, illetve fúrt kutakból elérhető közelségben van az öntözővíz a gazdálkodók számára, addig a Hajdúságban öntözőrendszereiket az épített csatornarendszerekhez tudják kötni, így onnan nyerhetnek vizet.[76]

 

Különös jelentőséggel bír az árvíz- és belvízvédelem azokon a területeken, ahol a vizek természetes úton nem jutnak el a folyókba, tengerekbe.

Hollandiában a belső területeket szivattyúzással “mentesítik” a víztől. Hollandia speciális mélyföldi helyzete révén már i. sz. 1000 körül elkezdte az árvízvédelmet, ekkor még csupán a homokdűnék emelésével. Ezt a természetes védelmet egészítette ki i.sz. 1200 körül több apátság saját csatornahálózattal. Később szélmalmok működtetésével a csatornák közti vízátemelést is sikerült megoldaniuk. A fából készült védművek helyét kőből épültek vették át, illetve lehetővé tették a csatornák hajózhatóságát. Holland tudósok a globális felmelegedés következtében a jelenlegi tengerszint (65 cm) kétszeresét (130 cm) várják 2100-ra. Ha ez bekövetkezik, Hollandia vízzel borított területté válna.[77]

Az emelkedő vízszint ellen úgy próbálnak védekezni, hogy a partközeli tengerfenék homokját a partszakasz szélesítésére használják, illetve már most megpróbálnak alkalmazkodni a jövő kihívásaihoz ún. úszó házak építésével.[78]

 

 

Felszín alatti vizek (a talajvízen kívül)

 

A rétegvíz esetében a vízadó kőzettest földtani értelemben védett, azaz az elszennyeződésére kicsi az esély. Artézi víznek a mélyebb rétegekből érkező, gyakran nagy nyomással felszínre törő, túlfolyó vizeket nevezzük (pl. Szolnok).

A 25 ^oC-nál melegebb vizet adó rétegvíz a hévíz vagy termálvíz.

“A résvíz a kőzetek repedéseiben található, ennek leggyakoribb változata a karsztvíz, amely a hegyvidékek többszintű karbonátos üledékes kőzetei (legtöbbször dolomite vagy mészkő) közötti résekben bújik meg, illetve onnan tör elő. A hegységperemeken és a medenceterületek alatt nagy mélységben megtalálható karsztos képződményekben már hévizeket találunk, amelyek egy része az ismert termálkarszt-forrásokban (pl. Hévíz,[79] Budapest,[80] Eger,[81]) lép a felszínre.”[82]

 

“A felszín alatti vizek többféle ásványi anyagot kioldhatnak útjuk során. Az ásványvizekben legalább 1% oldott anyag vagy szénsav van. A Kárpát-medence területe alatt kiváló minőségű, szennyeződéstől mentes ásványvíz készletek találhatóak, amelyek hazánk kedvező geológiai, hidrogeológiai adottságainak köszönhetően folyamatosan pótlódnak. Jelenleg közel 120 kút és forrás szolgáltat elismert, természetes ásványvizet hazánkban, melyek közül 45 - 50 vizét palackozzák.

Közülük az egyik legismertebb a Szentkirályi Ásványvíz, amely 2004-ben egy csapásra berobbant a köztudatba, miután a világ legjobb ásványvizének (szénsavmentes kategóriában) választották a párizsi Aqua Eauscar díjátadón.”[83]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Különbséget tenni az ásványvizek között ásványianyag-tartalmuk, összetételük, ennek következtében ízük alapján lehet.

A legfontosabb makro- és mikroelemek, melyeket az ásványvizek különböző mértékben tartalmaznak: a nátrium, kalcium, magnézium, vas, jód, réz, cink, mangán, fluor, kén, szelén, króm, bór, vanádium, arzén.

Az egészséges ember bármelyik természetes ásványvizet korlátlan mennyiségben fogyaszthatja.

 

Az utóbbi években parázs vitákra került sor az ásványvíz fogyasztók és a csapvíz pártiak között. Magyarország egész területén bátran fogyasztható a csapvíz, sőt, európai szinten is kimagasló csapvizünk minősége, ásványianyag-tartalma. “A különbség abban keresendő, hogy míg a természetes ásványvíz eredendően tiszta (azaz törvényileg szabályozva nem eshet át semmilyen kémiai tisztító beavatkozáson, addig a vezetékes víz kezelés, tisztítás (leginkább klórozás) eredményeként lesz az.”[84]

Az ásványvíz mellett szól, hogy vásárlásával a fogyasztók természetes eredetű és állapotú, biztonságos, ellenőrzött, a forrásánál palackozott terméket kapnak, mindenféle fertőtlenítés vagy kémiai eljárás nélkül, állandó ízzel (és állandó ásványianyag-tartalommal a természetes ásványvizek esetében, amely a címkéjükön is fel van tüntetve). Támadások többnyire a csomagolás (PET palack vagy üveg) miatt érik, mivel azokat a vásárló többnyire csak addig használja, amíg ki nem ürül, majd megy a szemétbe (jobb esetben a szelektív gyűjtőbe). Tehát hulladékot termelünk megvásárlásukkal. Sokszor felhozzák a csapvíz pártiak érvként, hogy az ásványvíz palackozó cégek vagyonát gyarapítjuk azzal, ha ásványvizet vásárolunk, ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy a vízhasználatunkért is fizetnünk kell (ha nem is annyit), tehát az sem ingyen érkezik a konyhánkba.

A csapvíz ugyanakkor bármikor rendelkezésünkre áll, korlátlanul fogyaszthatjuk, nem igényel csomagolást, csak egy poharat. Ásványianyag-tartalma esetenként kisebb lehet, mint egyes ásványvízeké. Az íze azonban nagyban függhet a vízvezetékek állapotától, korától (“rozsdás”, “fém ízű” víz).

Összességében tehát mérlegelnünk kell, hogy mi számít nekünk jobban: ha az, hogy védett vízbázisból származó, ellenőrzött, mindenféle fertőtlenítéstől mentes, már a forrásnál palackozott, ásványi anyagban gazdag vizet fogyasszunk és ezért hajlandóak vagyunk fizetni is (a csomagolásért is), akkor válasszuk az ásványvizet.

Ha bízunk a magyar vízközmű gondos munkájában és beérjük az alkalmanként kicsit “furcsa” ízű, ám lényegesen olcsóbb és környezetbarátabb (csomagolóanyag-mentes) csapvízzel, válasszuk azt.

Szerencsére, Magyarországon, döntésünknek egészségügyi kockázata nincs!

 

 

Tavak pusztulása

 

Kiemelt figyelmet érdemelnek Földünk tavai, melyek geológiai értelemben meglehetősen gyorsan pusztuló képződmények. Az üledéklerakódás, a feltöltődés (vízinövényzet terjedése) különösen a sekély tavakat fenyegeti. Ezt a feltöltődést fokozza a sok műtrágya, mosószer és egyéb emberi és állati eredetű szennyeződés tavakba kerülése.

 

A tavak pusztulásának szakaszai: fertő (elsekélyesedő víz), mocsár (a nyílt vízfelülethez képest a növényzet kerül túlsúlyba) és végül a láp (vízfelület csak nyomokban marad). Magyarországon a vizes élőhelyek fokozottan veszélyeztetettek.

 

Hazánk területének mintegy 1%-át borították lápok, amelyeknek 97%-át csapolták le a XIX-XX. századi vízrendezések során.

Az állóvizek természetes növényzetét alkotó nádasok pusztulása egész Európában közismert jelenséggé vált, hazánkban ez a Balatont fokozottan érinti. A Balaton északi partján korábban megtalálható ősnádasok pusztulása a part betonozásával kezdődött, mivel a nádas és a part között megszakadt a közvetlen kapcsolat. Az 1960-as évekre a nádasok területe csaknem a felére csökkent, ami több hibás intézkedés hatására tovább pusztult. Az ősnádas szinte teljesen eltűnt az északi partról.[85] A nádas a vizek parti sávjának leggyakoribb társulása, jelentős természet-, víz- és- környezetvédelmi tényező: csillapítja a hullámzás mértékét, így a szerves törmelék lerakodás jelentős területeit képezi; a partvonalat védi az eróziótól; változatos ökológiai viszonyokat alakít ki, ezáltal fajgazdag életközösségek kialakulását teszi lehetővé (búvóhely, táplálékforrás, ivadéknevelő, fészkelőhely), alakítja a térség mikroklimatikus viszonyait. A nádas, mint ökoszisztéma befolyásolja a vízminőséget és növeli a tó öntisztuló képességét; mindezek mellett a nád jól hasznosítható ipari növény, azaz gazdasági érték is.

Tavaink a vízi élővilág színterei, vagyis pusztulásuk által a biológiai sokféleség is csökken.

 

Eutrofizációnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a vízbe jutó tápanyagok hatására a vízinövényzet túlburjánzik és elhalása által a tó medrében jelentős mértékben felhalmozódik, bomlása rendkívül sok oxigént von el a tó vízéből. Következménye a tó állapotával együtt járó halpusztulás.[86]

A tavak kiszáradása sok esetben emberi tevékenység hatására következik be: földművelés miatti túlzott öntözés, csatornázás, a tápláló vízfolyások elterelése vagy túlhasználata következtében.

Földünk legnagyobb tavai közül többek közt az Aral- és a Csád-tó a kiszáradás közelébe került.

 

Az Aral-tó példája tökéletes képet fest arról, mi fog történni, ha nem fordítunk kellő figyelmet az átgondolt vízgadálkodásra és mezőgazdaságunk vízfelhasználására.

“Az Aral-tó (lefolyástalan tó) Kazahsztán és Üzbegisztán területén helyezkedik el. Korábban 68 000 négyzetkilométeres területével a Föld 4. legnagyobb tavának számított. A tavon több mint 1100 kisebb-nagyobb sziget létezett.

Már az 1870-es évektől sokat fáradoztak a tó sivatagos környezetének öntözési lehetőségein, kisebb gátakat, csatornákat létesítve. A Szovjetúnió folytatta az elkezdett munkálatokat, további csatornákat építettek és a II. világháború után megalkották a Golodnaja-sztyepp és Türkmenisztán rizs-, gyapot- és gyümölcsültetvényeinek vízellátását megoldó csatornarendszer kiépítését. Az 1960-as évek óta a tó területe állandóan csökken, miután a tavat tápláló folyók, az Amu-darja és Szir-darja vizét a Szovjetunió öntözési tervei alapján elterelték. 2004-re a tó elveszítette korábbi területének 75%-át és vízmennyiségének 90%-át. A korábbi part menti települések több kilométer távolságra kerültek a tényleges vízparttól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2007-re a tó eredeti méretének 10%-ára csökkent és 4 tóra szakadt szét. Ezek közül 2009-re az egyik eltűnt.

A tó egykor virágzó halászata mára tönkrement, munkanélküliséget és gazdasági nehézségeket okozva. Az Aral-tó környéke erősen szennyezett, ennek következményeként a lakosság komoly egészségügyi problémákkal küzd.

A tó visszahúzódása lokális klimatikus változásokhoz is vezetett, a nyarak forróbbak és szárazabbak, míg a telek hidegebbek és hosszabbak. A visszahúzódó tó hatalmas kiterjedésű sóval és toxikus anyagokkal fedett síkságot hagyott maga után. A mérgező anyagok a korábbi szovjet biológiai fegyverkísérletek, ipari létesítmények, vegyszerek, műtrágyák maradványai, amelyeket a száraz síkságokról a szél szállít el toxikus por formájában a környező területekre.

A kialakult katasztrofális helyzetre megoldást jelenthetne a csatornák vízszigetelése, sótalanító telepek létrehozása, kisebb vízigényű gyapot termesztése, a Pamír gleccserek olvadásából származó vizek tóba vezetése, a Volga vagy Ob folyókból víz átvezetése az Aral-tóba.

 1994 óta Kazahsztán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán és Kirgizisztán évente költségvetése 1%-ával járul hozzá a tó újrafeltöltésének munkálataihoz.

 

Azonban a gazdasági érdekek ismét felülkerekedtek a jószándékon. 2006-ban sokoldalú megállapodás született Üzbegisztán és üzbég, orosz, koreai, kínai olajtársaságok között az Aral-tó területén történő gáz- és kőolajlelőhely kutatásról. 2010 júniusára 500 ezer m³ földgázt termeltek a régióban, 3 km-es mélységből.[87]

Az Aral-tó katasztrófáját több dokumentumfilm is feldolgozta.”[88]

 

Az Aral-tónak mindenben része volt, ami egy tó halálához vezethet. Ebből a megrázó példából is jól látható, hogy milyen óriási szükség van az átgondolt vízgazdálkodásra, amivel megelőzhetnénk a hasonló tragédiák bekövetkeztét.

 

Az árvizek megakadályozására általában gátakat építenek. Ugyanakkor a folyók által szállított hordalék a gátak közé szorított hullámtereken rakódik le és ha nem vigyázunk, úgy járhatunk, mint az olaszországi Ferrara városának lakói, ahol a Pó folyó medre a házak tetejével van egy magasságban.[89]

 

Az Asszuáni-gát a Nílus folyón épült Asszuán településnél, Egyiptomban. Jelentősége mezőgazdasági szempontú, az éves áradások szabályozásával a magasabb terméshozam elérése volt a cél, később pedig villamos energiát is elő akartak állítani. Mielőtt a gát megépült volna a Nílus késő nyári áradása évről-évre tápanyaggal és ásványi anyagokkal gazdagította a termőföldeket az árterületeken és a deltában. Ez tette termékeny földdé a Nílus völgyét ősidők óta. Az első gátat 1899-1902 között a britek építették. Az új és jóval magasabb gát 1970-re készült el. A gát mögött kialakult tározó a Nasszer-tó 550 km hosszú és 111 km³ vizet tárol.

A gát megépítésének előnyei az egyenletes vízjárás, az áradások szabályozása, ami által lehetővé vált a folyamatos hajózás, öntözés, új területek művelésbe vonása, illetve az energiatermelés által iparfejlesztés és települések villamosításának megvalósulása. A Nasszer-tavon, kiváló földrajzi, kereskedelmi helyzete miatt halászati iparág épült ki, az 1990-es évek közepére 35 ezer tonnás éves hozammal.

Az Asszuáni-gát megépítésének negatív hatásai főként ökológiai, társadalmi és kulturális problémákat okoztak. A rendszeres áradások megszűnésével elmaradt a földek természetes tápanyag-utánpótlása, trágyázása, ennek következtében csökkentek a termésátlagok. A deltavidéken hanyatlásnak indult a halászat. A folyamatos öntözés következménye az lett, hogy a talaj szikesedésnek indult és a termésátlagok csökkentek.

A nagy vízfelület párolgása megnövelte a környező területek páratartalmát, ezáltal a műemlékek pusztulása felgyorsult.

A Nasszer-tó Núbia alacsony területeinek nagy részét elfoglalta, ezért kb. 100 ezer embert kellett áttelepíteni Szudánba és Egyiptomba. Az öntözőcsatornákban megálló vizek a bilharzia parazitát hordozó csigák tökéletes élőhelyének számítanak. Számos történelmi emlékmű került víz alá a Nasszer-tó feltöltődésével, ezek közül többet az UNESCO segítségével magasabb térszinekre telepítettek át (pl. Abu Simbel, Philae, Kalabsha és Amada), melyek turisztikai attrakciónak számítanak napjainkban.[90]

 

A folyók pusztulása

A folyók pusztulása hasonlóan súlyos mezőgazdasági és ivóvíz problémákat okoz, mint a tavaké. A globális felmelegedés hatására a folyókat tápláló gleccserek fokozatosan visszahúzódnak, a forró nyarak és az aszályok következtében csökken a folyók vízhozama, apadnak, sőt az év egyes szakaszaiban teljesen ki is száradhatnak. Élőviláguk kipusztul, így a lakosság munkalehetősége (halászat) és élelmiszerforrása is megszűnik. A legveszélyeztetettebb régiónak India (Gangesz), Kína (Sárga-folyó) és az Egyesült Államok (Colorado-folyó)[91] számít.

Kína második legnagyobb folyójában, a Sárga-folyóban alig van víz, s vannak évek, amikor ez a valaha bő vizű folyó csaknem 200 napig nem jut el a tengerig. Csakúgy, mint a Rajna Németország középső részén, vagy a Nílus Észak-Szudánban, lassan kimerül, elfogy, medre csontszáraz. A jelenség döntően a felelőtlen emberi beavatkozással magyarázható. A kínai vezetés hosszú időn keresztül vélte úgy, hogy az ember a természetet a maga akarata alá vonhatja.

Visszaéltek a folyóval, túlhasználták: több tucat duzzasztógát akadályozza a folyását, és óriási mennyiségű vizet szivattyúznak ki belőle többek között a sivatagi gyapotültetvények öntözésére.[92]

A Jordán-folyó kiszáradása szintén kritikus szinten van. Mire alsó szakaszához ér, a folyómederben az eredeti vízmennyiségnek mindössze 3%-a csörgedezik, s az is rendkívül szennyezett. Ezt egyrészt a Jordánon, valamint az azt tápláló Jarmuk folyón épített gátak sokasága magyarázza, mivel a folyó vizét öntözésre használják, másrészt, hogy tisztítatlanul ömlik bele a szennyvíz. A Föld Barátai elnevezésű környezetvédelmi szervezet szeretné elérni, hogy a folyót a világörökség részévé nyilvánítsák, ettől remélve egy utolsó esélyt a megmentésére.[93]

 

A felelőtlen, nem átgondolt vízgazdálkodásból, öntözésből fakadó végzetes következményekre már láthattunk példát, most nézzük honnan nyeri az ipar a vizet, illetve az emberek az ivóvizet.

“Az ipari víz megnevezés nem a víz minőségét, hanem annak felhasználását jelöli. Az élelmiszeripar és a hő- és atomerőművek, vaskohók, vegyipari üzemek, papír- és cukorgyárak igényelnek működésükhöz vizet. Ritkán, de előfordul, hogy a hűtésre szánt vizet egyszer használják csak fel, s ilyenkor a tavak vagy folyók vizét használat után ugyanoda visszavezetik. Ezekben az esetekben a szennyezés kisebb gondot okoz, mint a felhasznált víz visszahűtése. A túl meleg víz folyókba, tavakba történő visszavezetése ugyanis az élővíz, a halak, növények pusztulásához vezethet.

Gyakrabban fordul elő az a variáció, hogy a hűtésre használt vizet használat után egy erre a célre épített tóba vagy tornyokba forgatják vissza, majd később újra és újra hűtenek vele.”[94]

Új technológiának számít az az eljárás, mellyel a hűtésre használt víz tisztítása során keletkező hőt, biogázt fűtésre használják. Hasonló újdonság az is, hogy az ipari vizet egy helyen többféle szennyeződéstől mentesítik (SBR technológia).[95]

Rendkívül fontos, hogy az ipari víz felhasználása, újrahasznosítása, vagy visszajuttatása ellenőrzött módon, a szabályok betartásával történjék, ellenkező esetben súlyos, akár visszafordíthatatlan környezetkárosítás következhet be.

 

 

Hazánk ivóvízbázisa

 

A hazai ivóvíz 40%-a parti szűrésű kutakból származik. A folyó mentén lévő kutakba a víz túlnyomó része a folyó felől, a homokos-kavicsos üledéken keresztül érkezik. Miközben átszivárog az üledékrétegen, egyúttal végbemegy a fizikai-biológiai szűrés is. Így ezeknél a vizeknél nincs szükség tisztításra, csak fertőtlenítésre. Ez utóbbi célja, hogy megakadályozzák a mikroorganizmusok elszaporodását a vízvezeték hálózatban. Parti szűrésű víz esetén a vízbázis akkor kerülhet veszélybe, ha túl intenzív szennyezés érkezik a folyón, és a szűrőréteg már nem képes ellátni a funkcióját, illetve ha a folyómederben sérül a szűrőként működő kavicsréteg. Utóbbira példa a túlzott mederkotrás. Ugyanakkor a parton, a kutak közelében a talajszennyezés is veszélyforrást jelenthet.

 

A parti szűrésű vízhez hasonló mértékű (40%) a rétegvízből történő ivóvízellátás. Ez a vízbázis két vízzáró réteg között helyezkedik el, így az elszennyeződése kevésbé kockázatos. Ha viszont mégis megtörténik, akkor a kiürülés (tisztulás) is nagyon hosszú időt vesz igénybe.

A karsztvíz az ivóvízellátás 12%-át adja. Ez főleg középhegységeinkben jellemző. Ebben az esetben főleg az ún. fedetlen karsztterületek vannak veszélyben, vagyis azok, ahol a karsztréteg fölött nincs vízzáró réteg, amely megvédené a felszínről érkező szennyezéstől. Ez elsősorban mezőgazdasági, ipari vagy szikkasztásból eredő lakossági szennyezés lehet. A felszín alatti hosszú járatrendszerekben a szennyezés nem csak helyben okoz problémát, de távoli területekre is eljuthat. 

 

Vannak olyan települések, ahol az ivóvízellátás a felszíni vizekből (6%) - állóvizekből, folyókból - történik. Ilyen vízkivételi forrás a Tisza, a Balaton és a Keleti-főcsatorna, illetve Észak-Magyarországon a kisebb hegyi patakok. Itt a fő veszélyforrást az jelenti, hogy a felszíni vizeink sok esetben egyúttal szennyvízbefogadók is, így ivóvízként való hasznosításuk tisztítást igényel.

A legkisebb szerepet a hazai ivóvízellátásban a talajvíz játsza. Mindössze 2%-át adja az ország teljes ivóvízellátásának. A talajvíz ugyanis az ország nagy részén már annyira szennyezett, hogy nem használható ivóvízellátásra.[96]

 

Mindebből jól láthatjuk, hogy értékes vízkészletünk felhasználása alapos, ellenőrzött körülmények között kell, hogy történjen. A mezőgazdaságból, elsősorban a helytelen öntözésből fakadó példákon keresztül pedig bizonyítást nyert, hogy sosem tudhatjuk mivel okozunk nagyobb kárt. Bár az Asszuáni-gát megépítésével épp az árvízvédelem és ezáltal a magasabb terméshozam elérése volt a cél, mégis hosszú távon sokkal több kárt okozott, mint amennyi haszonnal járt. És ez az, amiben mi, emberek nem vagyunk jók: az előrelátó gondolkodásban, a hosszú távú tervezésben. Mert hiába a szakemberek, tudósok és elkötelezett, a Föld sorsáért felelősséget érző emberek sokasága, ha csak a pillanatnyi – látszólagos – eredmény elérése lebeg a szemünk előtt.