Fő tartalom átugrása

Ritkán láthatunk megfontolt döntést a pucér lantos Benkő Dánieltől, ám most az szerepel tervei között, hogy egy nógrádi kis faluba, Dengelegre költözik, ott pedig ökoházat üzemeltetne és biogazdálkodásba kezdene.

“Elég volt a parkolócédulákból, az agresszív sofőrökből és a harmincéves buszok okádta bűzből! Budapest élhetetlen lett az utóbbi években, és már jó ideje gondolkodom, hogy vidékre költözöm. Néhány napja Dengelegen jártam, ahol koncerteztem, és nem utolsósorban hivatalosan is örökbe fogadtam a települést. Részt veszek a programjukban, ami a Dengelegen éli jó nevet viseli, és ahogy körbenéztem, rájöttem, hogy bizony igazuk is van.

Arra gondoltam, hogy építek egy házat, kizárólag természetes anyagokból, és zöldségeket fogok termeszteni” – árulta el az előszeretettel meztelenkedő lantművész, akit a település elöljárója is örömmel látna lakosként.

“Dániellel régi ismeretség a miénk. Ezért is gondoltam rá, amikor támogatót kerestem a programunkhoz, melynek célja, hogy ide csábítsuk a fiatalabb generációt. Ugyanakkor boldogok lennénk, ha ő maga is hozzánk költözne, hiszen minden településnek öröm, ha egy hírességet tudhat a lakosai között” – nyilatkozta Zsiga Tamás, Egyházasdengeleg polgármestere.

Azt azonban nem tudjuk, hogy a békés falu lakói vajon hogyan reagálnának, ha Dániel személyében a média és a bulvár is betörne mindennapjaikba.

(Forrás: STOP/Új Ász)

Forrás: http://mosaiconline.hu/online/benko-elkoltozne-budapestrol/

TOP 5