Ki ne emlékezne Bástya elvtárs elkámpicsorodott arcára, amikor beleharapott a magyar narancsba A tanú című filmben? El kellett fogadnia az érvelést: kicsi, sárga, savanyú, de a miénk. Arra már kevesebben emlékeznek, hogy a narancson kívül gumipitypangot és gyapotot is termelt mezőgazdaságunk a Rákosi-korszakban. Az pedig már csak a legidősebbekben rémlik fel, hogy mindez korábban kezdődött. Nemcsak A tanú című filmben idézték fel a szerzők a személyi kultusz időszakában megtörtént mezőgazdasági furcsaságokat.
Moldova György Gumikutya ímű szatírájában a gumipitypang magyarországi termesztésének abszurditását a következő szavakkal festette le: „…a szakirodalom áttanulmányozásakor megdöbbenve látta, hogy a gumipitypangnak legalább évi 473 napsütéses nap kell a teljes megéréshez, ugyanígy akadályokba ütközik a leírásokban követelt évi 150 ezer milliméter természetes csapadék előteremtése is.” A szóban forgó növény végül is nem bírta el a magyarországi klímát, és nem sikerült létrehozni a szatírában megálmodott magyar változatát, a gumimuskátlit sem.
A természet leigázásának terve
Pedig már a századfordulón is kísérleteztek a gumipitypang termesztésével. Úgy gondolták, ha kiválthatnánk a távoli trópusokon termő nyers kaucsukot, magunk elégíthetnénk ki a magyar gumiipar igényeit. Különösen fontos volt ez a második világháború idején, amikor Németország és szövetségeseinek ez irányú importja szinte lehetetlenné vált. A Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium tanulmányt is készített arról, hogyan lehetne hazánk önellátó a gumiipar alapanyagából. Ebben többek között a következők állnak: „A kok-saghys (gumipitypang) kaucsuktartalmú növény, szárazanyagának 17 százaléka tiszta kaucsuk... Minthogy 1 katasztrális hold nyersgumi termelése átlagosan 70 kg-ra tehető, évi nyersgumi-szükségletünk kitermeléséhez 43 ezer katasztrális hold vetésterületre volna szükségünk. Szabványos termesztési eljárás mellett ezt a területet a rendelkezésünkre álló vetőmagot felhasználva csak 1948-ra tudnánk elérni.” Mint tudjuk: nem tudták. A történelem azonban hamarosan megismétlődött. Az ötvenes években, most már a Szovjetunió mintájára, ismét előtérbe került a termesztés Magyarországon. Annál is inkább, mivel az akkori politikusok a micsurini elvek, a természet átalakítása, leigázása lázában égtek. Végül bebizonyosodott, hogy a magyar klíma nem teszi lehetővé a termelést. Jobban sikerült a gyapottermelés meghonosítása, bár az jóval korábban kezdődött az ország területén. II. József annak idején adómentességgel kecsegtetve hívott be olasz termesztőket az ország déli területeire, elvégre a Bácska és a Bánát délre esett a gyapottermelés északi határának tartott 45–46. szélességi körtől. Halála után azonban rendeleteihez hasonlóan a kedvezményeket is visszavonták, az olaszok pedig hazamentek. A napóleoni háborúk idején a tengerentúli szállítást megakadályozó kontinentális zárlat, az emiatt égbe szökő árak és a megnőtt gyapotszükséglet azonban újraélesztette a kísérleteket. Ráadásul hamarosan szélesedett a katonai felhasználás a lőgyapot néven ismert nitrocellulóz gyártása révén. A zárlat feloldása után visszazuhant árszint azonban véget vetett a próbálkozásoknak. Nagyobb gyapottermő terület csak a 20. század elejére alakult ki, amikor az említett vonaltól északra (Keszthely) is kísérleteztek a termesztéssel, de döntően a Délvidéken, például Adán foglalkoztak vele.
Óra helyett gyapotfosztás
1923/24-ben több tucat gazdaság foglalkozott a növénnyel. Az akció végét így fogalmazta meg a minisztériumi jelentés: „A magyarországi változó éghajlat alatt, a hosszabb – 7-8 hónapos – tenyészidőt igénylő meleg égövi gyapotnövény részére rendelkezésre álló, május–szeptember közötti 5 hónap nem elégséges a biztonságos termeléshez.” Nem egészen húsz évvel később Rákosi miniszterei nem vették komolyan a figyelmeztetést, 1950-ben már a tervezett 3000 helyett 10 ezer holdon termesztettek gyapotot. „Gyapotnagyhatalom leszünk” – hirdették a győzelmi jelentések. Megalakult a gyapottermesztő és -feldolgozó nagyvállalat. A Hajdú-Bihari Néplap hasábjain szalagcímben közölték, hogy Hajdúböszörmény lett a gyapottermesztés északi határa. Az ötvenes évek első két tele ráadásul 2-3 Celsius-fokkal enyhébb volt, mint az átlag, ami kedvezett a termelésnek. Vége-hossza nem volt a propagandának, pedig még elegendő munkaerő sem állt rendelkezésre a feldolgozáshoz. Emiatt iskolákba szállították a gubókban rejtőző gyapotot, ahol a diákok órák helyett gyapotot fosztottak. A rendszerrel amúgy nem szimpatizáló háziasszonyok vetettek virágcserépbe gyapotmagvakat, és diadalmasan újságolták, amikor kikelt: gyapotom van! Aztán 1953-ban előbb a hűvös, esős május, aztán az aszály, végül a szeptemberi eső végzett a terméssel. Ez 1954-ben megismétlődött – aztán abba is maradt a gyapottermelés.
Száz évig tervezték a csatornát
A gyapot és a gumipitypang termeléséhez elsősorban bőséges csapadékra és rengeteg vízre lett volna szükség. Ennek biztosítására épült meg 1955-re a közel száz kilométer hosszú Keleti-főcsatorna a Tiszántúl, az ország egyik legaszályosabb területe vízgazdálkodási gondjainak enyhítésére létrehozott rendszer részeként, amely hosszára nézve hazánk negyedik legnagyobb csatornája. A korabeli politika ezt is a szocialista tervgazdálkodás eredményének tekintette, holott az első elképzelések egy Tiszából kiinduló csatorna kialakítására már az 1700-as években megfogalmazódtak. 1830-ban műszaki terveket is készítettek a csatorna kiásásához. A munkák csak több mint egy évszázaddal később, az 1940-es években kezdődtek el. Az építkezést a második világháborúba való belépés szakította meg. Az építkezés 1951-ben folytatódott, 1954-re Hajdúszoboszlóig, 1955-re Tetétlenig épült meg a Keleti-főcsatorna. Az átadás idején az utolsó 10 kilométeres szakaszon csak fél szélességben volt kész, így a munkát az átadási ünnepség után is folytatták. Míg az ötvenes évek gyapot- és gumipitypang-termelése hamvába holt, a Keleti-főcsatorna jelentősége megmaradt. Igaz, nem a korábban gondolt áruszállításra használják, és öntözésre is alig. Ellenben megnőtt a szerepe az ivóvíz-előállításban, és kikapcsolódásra is kiválóan alkalmas, amit a partján álló rengeteg nyaraló is mutat.
Kétszer sikertelenül próbálkoztunk e növények termesztésével, lehetséges, hogy harmadjára sikerül? Hiszen a klimatológusok által emlegetett globális felmelegedés során egy idő múlva mégiscsak feljebb tolódhat a gyapot és a gumipitypang termelésének északi határa.
TOP 5
