Nemrég adtunk hírt arról, hogy a Hajdú Online munkatársai mennyi lejárt szavatosságú élelmiszert találtak a Tesco Express áruház hátsó kijárata mögött Debrecenben. Tulajdonképpen még magyarázatot se kaptunk arra, mi is ennek a pazarlásnak az oka, máris újabb hírt látott napvilágot, miszerint „négy tonna zöldség ment a levesbe azután, hogy a nagybanin ismét razziát tartottak a hatóságok, és lefoglaltak több tonna zöldséget.
(Előbbi és utóbbi eseményről itt lehet olvasni: http://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/1830-igy-dobalja-ki-az-elelmiszert-a-tesco és http://index.hu/gazdasag/2012/10/25/negy_tonna_zoldseg_ment_a_levesbe/)
Bárki, aki elolvassa az előbbi rövid bekezdést, érezheti, itt valami nagyon nem stimmel. Miért kell így pazarolni, mi lenne a megoldás, hogy e nemkívánatos jelenségek megszűnjenek akkor, amikor nyílt titok, hogy Magyarországon, mint ahogy Európában is egyre többen éheznek. A helyzet a tavalyi és az ez évi aszály hatására ugyanis olyannyira súlyosbodott, hogy az EU két és félmilliárd eurós élelmiszer-segélyezési alap létrehozását javasolja a 2014 és 2020 közötti hétéves pénzügyi időszakra. Azaz a tervezett alapból az uniós tagállamok segélyprogramjai kaphatnának támogatást, mely költségek 85 százalékát állná az Európai Unió, 15 százalékát pedig a tagországok. (http://www.stop.hu/kulfold/nem-a-prosperalas-jele-elelmiszersegely-alapot-javasol-brusszel/1093825/)
Miért is van ilyen intézkedések meghozatalára szükség? Azért, mert „több mint 40 millió ember nem jut elegendő élelemhez az Európai Unióban”, valamint azért is pl., mert „azok a gyerekek, akik nem jutnak elég élelemhez, és nélkülözni kénytelenek, rosszabbul teljesítenek az iskolában, és az egészségi állapotuk is rosszabb, mint társaiké.” Nyilvánvalóan lemaradnak, elkallódnak.
Lefordítsuk magyarra? Hazánkban elég bármely pedagógust megkérdezni, mennyire súlyos a helyzet, bőven szolgálhatnak adatokkal. Sok olyan hátrányos helyzetű gyermeket tudnának felsorolni, akik naponta csak egyszer, általában az iskolában esznek meleg ételt.
A megoldás nem olyan nehéz, ami fölöslegessé kezd válni, azt oda kell adni azoknak, akiknek nincs. Mindez két rövid mondattal is összefoglalható, mely egy non-profit szervezet részéről, a róluk, a HUMUSZ és a Zöld Pók által készített film kapcsán így hangzik: Kidobnád? Más megenné!
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület lejárat közeli, esztétikailag hibás, exportból visszamaradt vagy megsemmisítésre váró élelmiszereket gyűjt össze és juttat el arra rászorultaknak. Munkájukat önkéntesek segítik. Ma hazánkban becslésük szerint évente 10 ezer tonna, még fogyasztható élelmiszer válik fölöslegessé a kereskedelemben, melyből 500 vagy legfeljebb 1.000 tonna élelmiszert képes az egyesület átvenni. (Közben azért az is olvasható a filmben, hogy a megkérdezettek adathiányra hivatkozva pontosabb becslésekkel, statisztikai adatokkal nem „tudtak” szolgálni.)
https://www.youtube.com/watch?v=z0pNXFJAciI
A videóban, mily érdekes, elhangzik az is, hogy a non-profit szervezetnek stratégiai partnere a Danone és a Tesco. Hogy fordulhat akkor elő ekkora pocsékolás a cívis városban, kérdezhetné bárki, ha a Tesco különben is érdekelt az „Esélyt az Ételnek” elnevezésű szemléletformáló programjával a pazarlás elkerülésében. (http://energiaskanzen.hu/cikk/elvezetiertek/elkepeszto-pazarlas-elelmiszerhalmok-a-kukaban.html) Mindössze csak logisztikai zavarként, egyedi esetként értékelendő a kukák rogyásig történő megtöltése, vagy ez nem is olyan ritka? Vajon hány ilyen esettel lehet még számolni országszerte?
Elhangzik ugyanakkor még az is a filmben, hogy különböző – nem részletezett – okok miatt, bár az élelmiszermennyiség többszörös átvételére is képes lenne a civil szervezet, mégsem teheti. Mik lehetnek ezek a részletezett okok?
Vélhetően az áruházláncok többsége még a lejárat napján is értékesíteni akarja a terméket. Ezeket a termékeket akciózza, de ritka látvány a 75 %-os csökkentés, - ha egyáltalán előfordul -, noha ez Nyugat-Európában abszolút megszokott, sőt, a leértékelt élelmiszerek külön pultokat kapnak. Ezért hazánkban marad az eddig kialakult gyakorlat, ami nem kell, az már eleve hulladék, és nem értékkel bíró, felhasználható élelem.
Kérdés mindezek alapján, csak a szemléleten kellene változtatni? Egyrészt igen. Véleményünk szerint ugyanis nem lehetetlen megoldást találni a problémákra, hiszen adott esetben több kiló, még aznap lejáró szavatosságú kenyér, zsömle, kalács, sütemény, zöldség és gyümölcs, - mint amilyen lejárt szavatosságúból akadt bőven a debreceni kukákban is -, elszállítható délután a környéken lévő iskolákba, és átadható az arra rászorulóknak. Logisztikailag kivitelezhető tehát a kellő időben fogalma. Ha pedig az állandósuló kereskedelmi gyakorlat értékelhető akként, hogy a másnap lejáró szavatosságú termék nem fogy el holnap, még aznap is elszállítható, így az iskolai étkeztetésben is felhasználható akár a zöldség, gyümölcs, vagy a kenyér is. Vagy esetleg ez a megoldás azért nem jó, mert profit nélkül marad a multi? Azaz csökkentett értéken kéne mégis csak az élelemért fizetni?
E helyen megjegyzendő, hogy a lejárt szavatosságú élelmiszereket moslékként anno megehették a hizlaldák, gazdák malacai is, ezt azonban már tiltja az unió, hulladékkal nem etethető a haszonállat. További jogos kérdés az is, mi lesz azokkal az állatmenhelyekkel, ahol a gazdára váró kedvenceket forrás hiányában alig tudják etetni az állatvédő szervezetek. Ott pl. nem lehetne felhasználni a lejárt szavatosságú konzerveket? Vagy a Debrecenben kukába dobott húst megfelelő időben átvéve?
Probléma így lehet az uniós jogi szabályozással, vagy a hazaival is. Nehezen értelmezhető, hogy ami jól működött az unióhoz való csatlakozás előtt, az miért nem működhet most, pontosabban akkor, amikor a konyhai (áruházi) hulladéknak is hasznosulnia kellene, hisz a hulladékkezelés nem csak élelmezésügyi, hanem környezetvédelmi kérdéseket, pl. ökolábnyom számítást, életciklus elemzést is érint.
Ha abból az alapelvből indulunk ki, hogy minden embernek annyit kellene ennie, mint amennyi feltétlenül szükséges az eltartásához, akkor megérthetjük és modellezhetjük a pocsékolás fogalmát, akár számszakilag is. A pocsékolás uis szemetet képez, olyan értelmetlenül megtermelt felesleget, melyet azután kezelni kell. Kezelni kell akkor, ha tudjuk, hogy az előállításához is – egyre drágább – energia kell, kellett, azaz a hulladékkezelés problematikája kiegészül még eggyel, az energiatermeléssel is. Vagyis a folyamat multiplikálódik, minél több élelmiszert dobunk ki, ahhoz annál több felesleges energia kell, nő az ökolábnyom. Nem nehéz ennek kapcsán megállapítani, hogy az a hulladék a „rendes”, mely nem is keletkezik, de ha már létrejött, gazdálkodni kell vele. Ez pedig már túlmutat a szimpla kezelésen. Nem csak azt kell ma már vizsgálni, hogy mire kell figyelemmel lenni a termék életciklusa során, hanem arra is, hogy egyáltalán szükség van-e a termékre…
Miért is annyira fontos ez az új évszázadban? Azért, mert vészesen fogynak a termőföldjeink, így 50-60 éven belül bekövetkezhet egyes becslések szerint az is, hogy Európa megfelelő biomasszát felvonultató termőföldek nélkül marad, az pedig beláthatatlan következményekkel, éhezéssel, éhséglázadásokkal, fegyveres konfliktusokkal járhat. (Volt rá példa, pl. így kezdődött a francia forradalom is…) Mi a határozott jele annak, hogy kezd Brüsszel talán a problémával foglalkozni? Megváltozni látszik a bioüzemanyag vonatkozásában a gondolkodás. (http://www.greenfo.hu/hirek/2012/08/23/kipukkad-a-zoldlufi-esszerutlen-a-biouzemanyag)
Ettől függetlenül az unió ma még nem koncentrál az áruházi, éttermi, konyhai, (piacokon lefoglalt), stb. hulladék megfelelő gazdálkodására, így nem ír elő olyan direktívákat, mely megszabná, mennyit, hány százalékot kell a hulladékbirtokosnak, adott esetben az áruháznak visszaforgatnia a „rendszerbe”, és hogyan. Minta a természet lehetne, mely 100 %-ban juttat vissza mindent, hisz axiómaként kezeli azt az egyszerű alapelvet, hogy „minden tartson valahova.” Tehát ha a kukákba való kidobálással hulladékot képezni túl drága lenne a multiknak erre irányuló adóztatással, érdemes lenne azt még lejárat előtt olyan embereknek, szervezeteknek adni, akik, amik arra rászorulnak. Miért is? Mert ez a megoldás nem kerülne pénzbe. (És ha egyszer bekövetkezne az a szemléletmód-váltás, miszerint az emberi ürüléket is vissza kell forgatni a rendszerbe, a termőföldek is pótláshoz juthatnának, de ez már egy másik történet.)
Sajnos úgy kell, hogy fogalmazzunk, a hulladékgazdálkodást szabályozó uniós irányelv, és az annak talaján megalkotott tagállami törvények, ezen belül a nemrég, az államfő által „visszadobott” hazai Hgt. sem nyúl hozzá úgy az alapproblémákhoz, ahogy kellene. Koncentrál pl. az építési hulladék visszagyűjtésére, de ezek a megoldások, bár önmagukban pozitívak, az összes problémát nem képesek annulálni, integráltan kezelni.
Hogy mekkora probléma pedig mindez, azt jól érzékeltetik a számok! Az MNO júliusi cikke szerint, - bár az adatok jelentősen eltérnek a fentiektől -, „Magyarországon évente 400 ezer tonna élelmiszer kerül a lakosság által a szemétbe, míg a többi 1.85 millió tonnától az élelmiszerláncok “szabadulnak meg”. Az EU összes országában ez a szám évi 89 millió tonna, ami azt jelenti, hogy fejenként éves szinten majdnem 180 kiló ételt dobunk ki, és ha így megy tovább, ez a szám 2020-ra megduplázódhat. (http://mno.hu/csaladhalo/kukaszemle-kidobott-elelmiszerek-1092713) Az így kidobált élelmiszer értéke így az öreg kontinensen több milliárd lehet évente euróban, bár erre vonatkozó adat általunk nem ismert. Ha ehhez hozzávesszük az előállításhoz szükséges energiamennyiséget, láthatóvá válik, a probléma kettős, különben pedig világszerte globális.
Rossz ez az egész rendszer? Rossz bizony, sőt, már most is nyilvánvaló, hogy fenntarthatatlan.
Remélhetőleg, több olyan civil szervezet is munkába áll majd, mint az Élelmiszerbank! És remélhetőleg munkájuk kapcsán javul is majd a helyzet! Addig is azonban felmerül a kérdés. Min kellene változtatni? Az uniós és a hazai jogszabályokon, vagy a szemléletmódon és a gyakorlaton?
Béer
Kép forrása: http://homar.blog.hu/2011/07/05/rothado_termekek_most_olcsobban
TOP 5
