Skip to main content

Győri Győző önellátó specialista 

Múlt év augusztusától látható a neten az a film, amelyet Győri Győző önellátás specialistával forgatott az okofarmok.hu. A film, pontosabban a film első része a specialista vidékre költözését és önellátóvá válását mutatja be.

Úgy is fogalmazhatnánk, hősünk mindent a nulláról kezdett. Kénytelen volt, ahogy mondja, ha nem teszi, már éhen halt volna.

hirdetés

Először hasznos tanácsokat hallhatunk tőle, hogy kell vidékre költözve az önellátást megszervezni. Sokan csak halmozzák ugyanis a sárga csekkeket városi otthonukban, és visszarévednek azokba az időkbe, amikor még vidéken éltek vagy szüleik, nagyszüleik laktak ott, és sok mindent megtermelhettek maguknak, azaz önellátók lehettek, de nem döntenek.

Elsődlegesen a döntést kell tehát meghozni Győri szerint, vagy kiszállunk a (városi) rendszerből, vagy nem, érzékeltetve azt, hogy visszaút nincs. A döntés egyben gondos tervezést is feltételez, úgy is lehet fogalmazni, hogy alapos, felelős döntést kell hoznunk. Természetesen pénz is kell a kezdetekkor, így nem elég csak az elhatározás, ha nem áll rendelkezésre megfelelő tőke. Ha az ember jobban körülnéz, akkor relatíve olcsó, akár párszázezer forintért is vehet földet. Nem nagyot, de olyat, amin már meg lehet szervezni az önellátást.

Tudás és tapasztalat is kell persze a tőke mellé, így akár pl. egy könnyűszerkezetes házat, - amit a film mutat is -, fel lehet építeni akár a borospince mellé is, azaz relatíve olcsón is bele lehet vágni az életmódváltásba, majd lépésről-lépésre „gyarapítani” a javakat. Nem árt tanácsot kérni a helyben lakó „idősektől” sem, hisz azzal a tudással, amire szükségünk van, ma már szinte csak ők rendelkeznek. Ki lehet ezt egészíteni az interneten szerzett információkkal is, de nem árt elővigyázatosnak lenni, mert az interalany állítja, a világhálón sok a rossz „adat”. (Megfelelő adatokat különböző FB csoportokból szerezhetünk be, több is megtalálható a közösségi oldalon.)

A termőföld megművelésébe egy ember ne kezdjen bele, mert ahhoz (legalább) egy család kell, hisz egy ember nem képes uralni a „rendszert”. Egy emberre vetítve különben a termelő kb. 5-10 ember szükségletét tudja munkájával fedezni egy évben, ehhez kb. 1000 nm2 föld megművelése szükséges. Ehhez munkagépek, azok hiányában esetleg lovak is kellenek az önellátás specialista szerint, mert ekkora földterület megművelése határidőn belül csak kapával pl. nem lehetséges, vagy csak nagyon nehezen. Ha viszont családdal kezdünk bele a vidéki életbe, a munkateher osztódik, úgy könnyebb a munkavégzés.

A specialistát elmondása szerint sokan kinevették a kezdetekkor, hiszen sok hibát elkövetett pl. a növénytermesztés vagy a csirketartás során, de aztán szépen belejött. Mindehhez nyolc év kellett, most már azonban ért a műveléshez, sokan irigylik is ezért, hisz önellátóként számos őshonos növényt is nevel és fogyaszt.

Hogy hogyan folytatódott a specialista története, azt a hetedik perctől láthatjuk. Láthatjuk és hallhatjuk azt is, milyen vetőmagot érdemes venni és hol, hogyan kell azt megőrizni a következő évre, egyben saját házi génbankot fenntartani, hogyan kell növénytársításokat alkalmazni, hogy védekezni lehessen a kártevőkkel szemben, hogyan lehet biogazdálkodást folytatni, fűszer- és gyógynövényeket termeszteni, palántákat nevelni, vagy pl. miként kell baromfit tartani és szaporítani. Hallhatunk arról is, Ruth Stout valójában hogyan folytatta talajtakaró földművelését.

Az interjúalany igazi eredményként azonban nem csak azt könyvelte el, hogy olcsóbban, önfenntartó módon él, hanem azt, hogy visszanyerte az egészségét. Betegségei ugyanis, hála a vegyszermentes táplálkozásnak, néhány év alatt teljesen elmúltak.

(Részünkről annyit tennénk hozzá a filmben hallottakhoz, hogy a vidékre költözés előtt érdemes néhány hetet falun tölteni egy gazdaságban, és kipróbálni magunkat, megy-e ez majd nekünk „élesben” is, vagy sem. Nem árt olyan helyre sem költöznünk, ahol folyamatos segítséget kaphatunk a szomszédtól, ha elakadunk a növénytermesztésben vagy az állattartásban. Véleményünk szerint csak így lehet felelős döntést hozni és fenntartható gazdaságot megalapozni, különben csak a saját magunk kárán tanulunk, ez pedig kerülendő.) Bővebb információk a biovetomag.huponthu oldalon olvashatók.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: maga a videó - Kép forrása

TOP 5