Skip to main content

A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)

A Z generáció szerint már nincs értelme a robotnak, a kemény munkának, írja a Business Insider.

A Z generáció a korábbi generációkhoz képest inkább a "munka az életért", mint az "élet a munkáért" szlogent szem előtt tartva akar élni, mert kevesebb jövedelmet, egyfajta ellenszolgáltatást kapnak a munkáltatóktól a „kemény“ munkájukért - mondta egy, a munkahelyek jövőjét kutató szakértő a Business Insidernek.

hirdetés

Ravin Jesuthasan, a Mercer tanácsadó óriáscég transzformációs szolgáltatásokért felelős globális vezetője és a munka jövőjének szakértője nemrég a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon válaszolt a BI kérdéseire, így kitért a Z generáció munkavállalásával kapcsolatos új tendenciákra, problémákra is.

Jesuthasan szerint a Z generációnak "egészen más a hozzáállása a munkához", mint az idősebbeknek, mivel ez az első olyan generáció, melynek tagjai nem fognak nagyobb (vagy akkora) vagyonnal rendelkezni, mint a szüleik vagy nagyszüleik, így nem látják értemét a kemény munkának. Ráadásul már megtapasztaltak olyan válságos időszakokat is, mint például a COVID-19 járvány vagy a recesszió, ez pedig csak fokozza bennük a létbizonytalanság érzését.

Múlt, jelen és jövő

Jesuthasan szerint az idősebb generáció még biztos lehetett abban, hogy ha keményen dolgozik, 30 év alatt megteremtheti azokat az életfeltételeket, melyek „megilletik“, illetve ha nyugdíjba megy, azt megtakarításai, befektetései révén finanszírozni tudja. Főleg a nyugati államokban vagy Amerikában. Most azonban úgy érzik, ez már nem biztosított a számukra, így nincs értelme keményen dolgozni, hisz a cél eleve nem érhető el. Csak egy példa: a Z generáció eleve ki van zárva a lakáspiacról, hisz a megnövekedett ingatlanárak mellett képtelenség lakást venni, ahhoz bankhitelt igényelni, ezáltal egyfajta vagyon se halmozható fel, mint történt ez szüleik, nagyszüleik esetében.

Mindezek következtében számos Z generációs "csendben kilép", azaz felhagy a kemény munkával, mert lényegében semmi értelmét nem látja a robotnak.

Jesuthasan szerint a vállalatoknak el kell kezdeniük a fiatalokat az egyéni feltételeik szerint alkalmazni, ahelyett, hogy egyféle megközelítést, általánosítást alkalmaznának.

Erős kritika

A Z generációt gyakran éri támadás a munkához való komolytalan hozzáállása miatt. Egy tavalyi felmérésben a vezetők 74 százaléka arra a véleményre helyezkedett, hogy ezzel a generációval a legnagyobb kihívás a munkavégzés, így ha lehet, nem is alkalmazzák őket.

Több olyan híresség is, mint Whoopi Goldberg, elutasította a fiatalok által felvetett problémákat. Azt mondta, azért nem engedhetik meg maguknak, hogy házat vegyenek, mert lusták, és "csak napi négy órát akarnak dolgozni".

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Vezetők 40 százaléka szerint a Z generáció nem alkalmas a munkavégzésre

Cégvezetők szerint a Z-generáció lusta dolgozni

A Z generáció már nem a munkahelyén, hanem otthon akar dolgozni

Bajban lehetünk, ha a Z generáción múlik a környezetvédelem ügye

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Anna Shvets: pexels

TOP 5