Skip to main content

 

Egész évben képek százezrei versengenek néhány másodpercnyi figyelmünkért. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan készülnek azok a fotók, amik kitűnnek a tömegből, és ilyen tempó mellett is megtalálják az utat a közönséghez.

Arra kértünk egy sor kiváló magyar fotóst, küldjék el nekünk azt az egy fotót, ami a legjobban összefoglalja a tavalyi évüket, és aminek történetéből egy kicsit őket is megismerhetjük. A változatos képek nemcsak azt mutatják be, milyen témák és problémák foglalkoztatják ma a hazai fotósokat, hanem segítenek összefoglalni a 2014-es évet is. Együtt rávilágítanak a minket körülvevő világ globális és helyi problémáira, szépségeire és a pillanatokban rejlő apró örömökre.

hirdetés

Személyes történetek, megindító portrék, különleges hangulatok és fontos események 2014-ből, a szerzők tolmácsolásában.

Az első fotó Dezső Tamás munkája.

Románia elszigetelt, hegyi falvainak egyikében, Fata Rosie-ben találkoztunk a 83 éves Toma Ileanával. A településre a villanyt és a vizet a mai napig nem vezették be, havonta egyszer érkezik posta, hetente kétszer mozgóárus. Ileana éppen almát szedni indult, ahova elkísértük, majd hosszan beszélgettünk vele. Története magában foglalja az elnéptelenedő falvakban élők sorsát, így az erőltetett iparosítás mellett az eltűnő hagyományokkal, létformákkal foglalkozó Notes for an Epilogue című sorozatom egyik emblematikus szereplőjévé vált. A portré szerepelni fog a londoni The Photographers' Gallery-ben pár hónap múlva nyíló kiállításomon, és a jövő évben megjelenő Notes for an Epilogue című könyvben is. A romániai és a magyarországi rendszerváltást megelőző időszak még érzékelhető hagyatékát vizsgáló sorozatok után számomra új terepet szeretnék kipróbálni, a két anyag lezárásával párhuzamosan több konceptuális munkát készítek elő. 

További képek itt láthatók.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

TOP 5