A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)
Megtalálhatták a márciusban holdnak ütközött űrhulladék becsapódási helyét.
A rakéta története
Végre lezárulhatott annak az elhagyott rakétának a története, amelyről úgy hitték, hogy az év elején a Holdba csapódott. A NASA sajtóközleménye szerint a tudósok egy újonnan kialakult kettős krátert fedeztek fel égi kísérőnk túlsó oldalán.
A kráterduóról azt feltételezik, hogy az űreszköz lezuhanása miatt jött létre.
A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) űrszondája által rögzített képek alapján a csillagászok arra a következtetésre jutottak, hogy a titokzatos űrszemét - amelyet még februárban észleltek a Hold felé tartó ütközőpályán - március elején zuhant le a Hertzsprung-kráter közelében.
FORRÁS: NASA/GODDARD/ARIZONA STATE UNIVERSITY
A tudományos közösség boldog, mivel a törmelék nagyjából ott csapódott be, ahol gondolták.
Newton ismét győzött"
– tréfálkozott a Gizmodónak küldött e-mailben Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics asztrofizikusa.
A Holdnak ütköző űrszemétről kezdetben azt hitték, hogy a SpaceX vállalat egyik rakétájának, a Falcon 9-nek a második fokozata, később azonban egy kínai rakéta maradványára terelődött a gyanú, bár az ázsiai ország ezt tagadja.
Egyes szakértők azonban ez utóbbi elméletet is cáfolják, véleményük szerint a Csang-o–5 becsapódása nem hozhatta létre a műholdfelvételen látható kettős krátert.
Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat!
Kapcsolódó anyagok:
Mégsem Elon Muské a Holdba csapódó rakéta
Már elkerülhetetlen: óriásrakéta csapódik a Holdba
Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: Susan Cipriano képe a Pixabay -en.