Skip to main content

 

Évente nagyjából hatszázezer japán turista érkezik a francia fővárosba. A terrortámadások óta azonban megcsappant a Párizsba látogatók száma, ezért mind a francia, mind a japán utazásszervezők igyekeznek mindent megtenni, hogy növeljék a számukat.

Az utóbbiak egy csoportja most úgy döntött, kitakarítja Párizs kultikus helyszíneit, hogy ezzel csábítsák honfitársaikat a nem éppen tisztaságáról híres francia fővárosba.

hirdetés

A vállalkozást a Paris Tourism Association (Párizsi Turisztikai Egyesület) kezdeményezte. A csoport kilenc japán utazásszervezőből és a Japan Airlinesból áll. Most vasárnaptól kezdve a csapat kipucolja a Trocadéro-kerteket a Szajna jobb partján, és még japán cseresznyefákat is ültetnek a kedvelt turistahelyszínekre.

Nem ez az első eset, hogy japánok kezdeményezik a francia főváros tisztábbá, vonzóbbá tételét – adta hírül a The Local. A Green Bird japán környezetvédő szervezet2007 óta szervez takarítóakciókat Párizs leglátogatottabb turistahelyein, például a Champs Élysées-n és az Eiffel-torony környékén.

A városháza is tiszta Párizst akar

Mivel a turistaipar még mindig a párizsi terrortámadások következményeivel küzd, a város polgármestere, Anne Hidalgo múlt hónapban Tokióba utazott, hogy elérje, ismét növekedjen a Japánból Párizsba látogató turisták száma.

Természetesen a várostisztaság nem csak a japán turisták miatt fontos. Nemrég a párizsi városháza 25 millió eurós tervet hozott nyilvánosságra, amelynek célja, hogy Párizst példaszerűen tisztává varázsolják. 

A terv növelné az utcaseprők számát és modernizálná az eszközeiket is. Egy alkalmazás pedig lehetővé tenné a lakók számára, hogy bejelentsék, ha valamelyik utcában sok a szemét, így a takarítókat gyorsan a helyszínre tudnák vezényelni.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás - Nyitókép: Évente hatszázezer japán turista érkezik Párizsba, Forrás: Flickr/mroach

 

TOP 5