varjú cigarettacsikk gyűjtés Svédország 

Varjakat alkalmaz egy cég az eldobott cigarettacsikkek felszedegetésére egy svéd város közterein - számolt be róla a The Guardian online kiadása.

A vadon élő madarak egy kis ételt kapnak minden egyes csikkért, amelyet felcsippentenek és elhelyeznek egy erre a célra tervezett gépbe a Stockholmhoz közeli Södertäljében.

hirdetés

A vad madarak önkéntes alapon vesznek részt a munkában"

- magyarázta a módszert kitaláló Corvid Cleaning nevű startup alapítója, Christian Günther-Hanssen.

A Tartsuk Tisztán Svédországot alapítvány szerint évente több mint egymilliárd cigarettacsikket dobnak el a svéd utcákon, tereken, ami az összes köztéri szemét 62 százalékát jelenti. Södertälje 20 millió koronát (682 millió forint) költ évente a közterületek takarítására.

Günther-Hanssen becslései alapján

MADARAS MÓDSZERÜKKEL A KÖLTSÉGEK LEGALÁBB 75 SZÁZALÉKÁT MEG LEHET TAKARÍTANI.

Södertäljében egyelőre kísérleti projektet folytatnak, mielőtt a varjúönkénteseket ráengednék az egész városra.

"Könnyen tanulnak, és jó az esély arra, hogy egymástól is ellesik a munkát. Ugyanakkor kicsi a veszélye, hogy tévedésből lenyelik a csikket"

- tette hozzá a cégvezető.

Egy csikk felszedésének a költsége 80 őre, mások szerint akár két korona is lehet. Ha varjak csipegetik fel, akkor egyenként 20 őrére csökken a kiadás"

- magyarázta Günther-Hanssen.

A város hulladékstratégiájáért felelős Tomas Thernström szerint a kísérletben rejlő lehetőségek a finanszírozáson múlnak.

"Érdekes lenne megnézni, más környezetben is működik-e a módszer. A varjaknak meg tudjuk tanítani, hogy szedjék össze a csikkeket, de az embereknek nem tudjuk megtanítani, hogy ne dobják el őket, ez is érdekes szempont"

- mondta.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Alexas_Fotos képe a Pixabay -en.

TOP 5

Ne maradjon le
egy hírről sem

utajovobe.eu
Rendszerezett a fenntartható fejlődés oktatásához is felhasználható tudás. Segíti az oktatók környezeti nevelésének beépítését az oktatott tantárgyakba.

Copyright © 2011 Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel - Útajövőbe.eu. Minden jog fenntartva.
Weboldal programozás, karbantartás SelfMed.pro. Villám tárhely Szerver.eu