Skip to main content

A költözést fontolgatja Kiribati az éghajlatváltozás miatt emelkedő tengerszint elől menekülve: a csendes-óceáni törpeállam Fidzsivel folytat földvásárlásról szóló tárgyalásokat, hogy biztonságba helyezze lakosait.

Anote Tong, Kiribati elnöke elmondta, megbeszéléseket folytat Fidzsi katonai vezetésével arról, hogy megvásárolna ötezer hold földterületet, amelyen el tudná helyezni a kiribati lakosokat - írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit lap, amely szerint ez lenne a modern idők éghajlatváltozás okozta első tömeges elvándorlása.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a Csendes-óceánon 32 szigetet elfoglaló és a tengerszint felett alig valamivel fekvő törpeállam egy részét már el is nyelték a hullámok. Kiribati 113 ezres lakosságának tetemes része már az ország közigazgatási központjának számító Tarawán, egy öböl mentén patkó alakban elterülő szigetláncon zsúfolódik össze. "Ez az utolsó mentsvárunk, innen nincs tovább" - kongatta meg a vészharangokat Anote Tong. "Az embereknek el kell menniük, amint a hullámok elérik házaikat és falvaikat" - fűzte hozzá.

Az elnök terve szerint rátermett munkások egy csoportját küldenék előre, hogy a fidzsi lakosságba könnyebben beilleszkedve munkájukkal hozzájáruljanak Fidzsi gazdaságához. "Nem akarunk egyszerre százezer embert Fidzsire küldeni Kiribatiból" - fejtegette a Fiji One televíziós csatornának. "Először munkát kell találniuk, mégpedig nem menekültként, hanem tehetséges bevándorlóként, olyan emberekként, akiknek helye van a közösségben és nem tekintenek rájuk másodrangúként" - mondta Anote Tong

Az elnök hangsúlyozta, szükség van arra is, hogy a nemzetközi közösség sürgősen anyagi alapot hozzon létre a helyzet rendezésére és a Kiribatihoz hasonló országok szükségleteinek megoldására.

Kiribati a hírek szerint Fidzsi második legnagyobb szigetén, Vanua Levun vásárolna földet. Az ötlet Tong egyre nagyobb kétségbeesésének eredménye. Az elnök tavaly olajfúrótornyokhoz hasonló mesterséges szigetek építését javasolta, hogy aztán ott helyezék el az embereket.

A csendes-óceáni államban kivándorlási oktatási programot indítottak, a képzés célja, hogy vonzóvá tegye állampolgárait más országok szemében. A Fidzsin működő University of South Pacific egyik professzora szerint Kiribatin arra tanítják a fiatalokat, hogy képesek legyenek túlélni azokban az országokban, ahová mennek. "Maguk mögött fogják hagyni kultúrájukat, életmódjukat" - jegyezte meg Alumita Durulato.

Forrás: nol

TOP 5