Skip to main content

A klímaváltozás elleni hagyományos módszerek, mint a kormányok programjai, egyének életmódváltozása, nem hozott eredményt. A radikálisabb tervek, mint a kén pumpálása az atmoszférába, túl kockázatosak. Most egy harmadik távlati lehetőséget talált ki három tudós, hogy az emberiség túlélje a felmelegedés okozta változásokat: saját magunkat változtassuk meg.

Az ember áttervezése, ahogy ők nevezik, sokkal kevésbé veszélyes, mint átalakítani az egész bolygót. Az Ethics, Policy és Environment szaklapban publikált tanulmányuk szerint az áttervezés megváltoztatja az emberi viselkedést, ami csökkentheti a felmelegedést. De ők sem hiszik teljes bizonyossággal azt, hogy az embereknek ezt kellene tenniük – ismerte el Anders Sandber, az egyik szerző, az Oxford Egyetem etikaprofesszora.

Radikális javaslatok

Tanulmányukban egy sor javaslatot vetnek fel, amelyeknek az emberek önkéntesen vethetnék alá magukat. Előidézhetnének érzékenységet a vörös húsokkal szemben (gondoljunk a laktózérzékenységre). Ennek az lenne az előnye, hogy kevesebb lenne a farm, mert a farmok jelentős részt vállalnak az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásában.

Másik javaslatuk szerint alacsonyabbak lehetnének az emberek, mert a kisebb embernek kevesebb táplálékra van szüksége. Ezt úgy lehetne elérni, hogy kisebb embriókat választanak ki előzetes genetikai vizsgálatok alapján. A technológia már létezik, hogy kiszűrjenek bizonyos genetikai betegségeket. A tervezéssel választhatnának az emberek, hogy több kisebb gyereket szeretnének, vagy kevesebb nagyobb gyereket.

Csökkenthetnék a születések számát is, hogy okosabbá tegyék az embereket – egyes elméletek szerint a kisebb születési szám növeli a kognitív képességeket. Javaslatuk szerint ezt különböző módszerekkel még tovább lehetne növelni, jobb iskolákkal, az agy elektromos stimulálásával vagy különböző szerekkel.

Hormonokkal is kezelhetnék az embereket, mint például oxitocinnal, amivel önzetlenebbé és empatikusabbá tenné az embereket. Ennek eredményeképpen az emberek inkább csoportban gondolkodnának, és érzékenyebbek lennének az állatok szenvedésével kapcsolatban, vagy jobban érdekelné őket az emberek okozta klímaváltozás.

Megváltoztatni a világot

A klímaváltozás és az üvegházhatás egyre erőteljesebb hatása azt okozta, hogy kész tervek vannak arra, hogyan kellene megváltoztatni a Földet. Az egyik elmélet szerint ként kellene pumpálni az atmoszférába, hogy visszatükrözze a nap melegét az űrbe. Egy másik javaslat szerint vasat kellene az óceánokba juttatni, hogy az algák elszaporodjanak, mert egyes elméletek szerint az algák kiszívják a széndioxidot az atmoszférából és eltüntetik a tengerfenéken. Ezt továbbfejlesztve létezik egy olyan javaslat is, mely szerint egyből ide kellene gyűjteni és raktározni.

Általánosságban azonban ezek az elméletek azért nem működnek, mert nem lehet tesztelni őket, élesben kell kipróbálni. Ha pedig egyszer elkezdünk például ként pumpálni a levegőbe, akkor globálisak lesznek a hatások.

Anders Sandberg szerint ezzel ellentétben, ha például agyat erősítő, stimuláló készülékeket akar tesztelni, azt egy emberen is lehet. Ha valami rosszul sül el, a hatások mindenképpen lokálisak maradnak.

Erősen vitatott

Az elmélet az emberiség megváltoztatására nem újkeletű. Sandberg régóta tanulmányozza a problémakör etikai vonatkozásait. Nagyon sok olyan eszköz van, amellyel növelhető az ember teljesítménye – nagyon sok vitatott ezek közül, de vannak olyanok is, melyeket egyszerűen nem ismerünk fel.

Nagyon sokan azt gondolják, hogy szörnyű gondolat gyógyszert szedni azért, hogy okosabbak legyünk. Ezek az emberek azonban elfelejtik, hogy kávézunk, a koffeinnek pedig számos hatása van az agyra. A só jódozott, ez megvédi az embert az agykárosodástól, ami végeredményben növeli az intelligenciát világszerte. A vízbe tett fluorid a fogakat védi, az emberek beoltják magukat a különböző betegségek ellen – sorolja a példákat Sandberg. Ezek is hordoznak kockázatokat, mégis széles körben elfogadott módszerek.

Azt nem javasolják, hogy a kormányok elkezdjenek ezzel foglalkozni. Inkább az az érdekes, hogy az emberek mit tudnak tenni annak érdekében, hogy „zöldebbek" legyenek. Ugyanakkor szkeptikusak, hogy javaslataik közül bármelyik is megvalósulna.

Forrás: index / Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">lica

TOP 5