Skip to main content

Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás 2016-ban, ami azt jelenti, hogy negyedik éve szinte változatlan szinten van az emisszió, írja az MTI.

Azonban nem lehet hátradőlni, az emberiségnek továbbra is rengeteg kihívással kell szembenéznie, többek között a szarvasmarhák termelte metánnal.

A holland környezeti hatásvizsgálati hatóság (NEAA) által közzétett mutatók szerint a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országaiban (Indiát leszámítva), tavaly csökkent vagy stagnált az emisszió. Ez a szénfelhasználás visszaesésének és a megújuló energiaforrások fokozott használatának köszönhető.

A stagnáló emisszió ellenére azonban még mindig hatalmas mennyiségű – 2016-ban több mint 35 milliárd tonna – szén-dioxid kerül a levegőbe évről-évre, feltornászva a globális átlaghőmérsékletet és növelve a pusztító időjárási szélsőségek kockázatát.

Emellett az egyéb üvegházhatású gázok, elsősorban a szarvasmarhák által kibocsátott, valamint a kőolaj- és földgáz-kitermelés során, illetve a földgázszállító csővezetékek repedéseiből származó metánmennyiség is növekszik, 2016-ban egy százalékkal.

Túl a csúcson

Mivel immár negyedik éve szinte változatlan szinten van a globális emisszió – ami példa nélküli ilyen erős gazdasági növekedés idején –, a kutatók egyre biztosabbak abban, hogy nem csupán átmeneti csökkenésről van szó, hanem az emberiség túl van a kibocsátási csúcson.

A holland jelentés szerint Kínában – ami a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó – 0,3 százalékkal csökkent a kibocsátás 2016-ban. Az Egyesült Államokban kétszázalékos, Oroszországban 2,1 százalékos volt a csökkenés. Az Európai Unióban stagnált a kibocsátás, noha Nagy-Britanniában 6,4 százalékos volt a csökkenés a szénfelhasználás visszaesése miatt.

A világ öt legnagyobb kibocsátója közül mindössze Indiában növekedett az emisszió, méghozzá 4,7 százalékkal. Jelentős volt a növekedés továbbá Indonéziában, Malajziában, a Fülöp-szigeteken, Törökországban és Ukrajnában.

Jos Olivier, a NEAA vezető kutatója szerint ugyanakkor nincs garancia arra, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás a jövőben továbbra is stagnálni, vagy csökkeni fog. A szakember szerint a gázárak növekedése például fokozottabb szénfelhasználást eredményezhet az Egyesült Államokban.

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5