EU társadalom és jog
A kép csak illusztráció (Forrás: ChatGPT)
Egy friss értelmezés ismét reflektorfénybe állította az egyik legismertebb ókori egyiptomi iratot, a Papyrus Anastasi I-et. A dokumentumban olyan harcosokról esik szó, akiket négy-öt sing magasnak írtak le, ami mai mértékkel számolva körülbelül 2,03 és 2,59 méter közötti testmagasságot jelenthet.
Ez az adat újra fellobbantotta a vitát arról, hogy az ókori források valóban rendkívül magas embereket örökítettek-e meg, vagy inkább az óriásokról szóló legendák kialakulásához járultak hozzá, írja az earth.com.
hirdetés
Mit ír a Papyrus Anastasi I?
A British Museum gyűjteményében őrzött Papyrus Anastasi I a 19. dinasztia idejéből származik, és egy úgynevezett szatirikus levélként ismert. A szöveg nem királyi dicshimnusz, hanem egy oktató jellegű írnoki gyakorlat, amelyben a szerző rendre utasít egy másik írnokot pontatlan jelentése miatt. A történet szerint a hanyag beszámoló akár egy hadjárat kudarcához is vezethet, ezért a részletek pontos rögzítése létfontosságú.
Egy hegyi szorosban történt találkozást leírva a papirusz megemlíti, hogy az ott látott férfiak közül néhányan négy vagy öt sing magasak voltak, és vad, félelmet keltő benyomást tettek. A legtöbb kutató az egyiptomi királyi singgel számol, amely a könyöktől az ujjbegyekig mért hosszúság volt. A probléma az, hogy a szöveg nem nevezi meg pontosan, melyik singmértéket használták, így az apró eltérések is jelentős különbséget eredményezhetnek a végső számításban.
Kik voltak a Shasu harcosok?
A papirusz a Shasu népet említi, akik a déli Levante térségében élő félnomád pásztorok voltak. Egyiptom keleti határvidékén gyakran találkozhattak velük a járőrök és a katonai egységek. A Shasu csoportjai kecskéikkel és juhaikkal vándoroltak a sivatag és a dombvidék határán, időnként kereskedtek az egyiptomiakkal, máskor viszont fegyveres összecsapásokba keveredtek velük.
A szóban forgó jelenet Kánaán területén, Egyiptomtól északra játszódik, egy szűk hegyi átjáróban. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az egyiptomi források gyakran tág gyűjtőfogalmakat használtak az idegen népekre, ezért nehéz egy konkrét törzshöz kötni a leírást. A szöveg hangvétele ugyanakkor arra utal, hogy a szerző egyszerre akarta érzékeltetni a veszély nagyságát és a helyzet komolyságát.
Az ókori írnokok nem idegenkedtek a retorikai túlzástól. Egy ellenséges területről szóló jelentésben a nagyobb termetű ellenfél felnagyítja a fenyegetést, és egyben a győzelem értékét is növeli. Mégis figyelemre méltó, hogy a papirusz konkrét mértékegységet használ, ami arra utal, hogy a szerző számszerű adatot kívánt közölni, nem pusztán homályos benyomást.
A vita azért is élénk, mert a bibliai hagyományban szintén szerepelnek rendkívüli termetű alakok. A Teremtés könyvében említett Nephilim figurái sokak szerint az óriások emlékét őrzik. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a papirusz sora akár e hagyomány külső, egyiptomi párhuzama is lehet. Mások szerint azonban óvatosnak kell lenni, hiszen egy határvidéki katonai jelentés és egy vallási szöveg teljesen eltérő célból és műfajban született.
A kérdés eldöntéséhez nem elegendők a szövegek. A testmagasság megbízható bizonyítéka elsősorban csontvázleletekből származhat, mivel a csontok arányai pontosabban rekonstruálhatók. Bár az orvostudomány ismer olyan eseteket, például a gigantizmust, amikor egy ember rendkívüli magasságot ér el, eddig nem került elő olyan régészeti lelet, amely egyértelműen alátámasztaná a 2,5 métert közelítő harcosok létezését ebben a térségben és korszakban.
A 3300 éves egyiptomi papirusz így továbbra is a történelem és a legenda határán áll. A szöveg létezik, a benne szereplő számok értelmezhetők, de a valódi bizonyíték még hiányzik. Amíg nem kerül elő kézzelfogható régészeti adat, a négy-öt sing magas Shasu harcosok története izgalmas, ám vitatott fejezete marad az ókori Közel-Kelet történetének.
Kapcsolódó anyagok:
Vajon tényleg léteztek a küklopszok?
A nyitókép csak illusztráció, forrás: ChatGPT
TOP 5
