Skip to main content

 

Képesek lehetnek legyőzni az erszényes ördögök az őket a kihalás szélére sodró fertőző pofadaganatot – írja az MTI. A kutatók szerint a tasman ördögként is ismert állat genomjának két apró része nagyon gyorsan változik, és ezek a területek olyan géneket tartalmaznak, amelyek képesek lehetnek a rák kialakulásának megakadályozására.

A vadon kizárólag az Ausztráliához tartozó Tasmania szigetén élő erszényes ördögöket 1996 óta tizedeli a fertőzéssel terjedő, szinte mindig halálos arctumor, amely mára 80 százalékkal csökkentette a populációjukat, ezzel veszélybe sodorta a faj fennmaradását. Az erszényes ördögök általában harapással adják át egymásnak a kórt, amely torz daganatokat okoz a pofájukon. A tumor akadályozza az állatokat az evésben, így gyakorlatilag éhen pusztulnak vagy megfulladnak. A daganat emellett roncsolhatja a belső szerveiket is. Korábban rákgyógyszerrel is kísérleteztek a kutatók, de még nem sikerült megállítani a faj pusztulását.

Alkalmazkodnak a kórhoz

A Nature Communications folyóiratban közölt tanulmány szerzői a sziget három különböző területéről származó 294 példány mintáit elemezték, amelyeket a betegség megjelenése előtti és utáni időszakban gyűjtöttek be. Az amerikai, brit és ausztrál kutatók alkotta csoport a legújabb DNS-szekvenálási módszereket alkalmazva térképezte fel az állat genomjában bekövetkezett változásokat.

Az eredmények szerint két DNS-szakasz gyorsabban változott, mint az állat genomjának többi része. Az érintett két területen belül hét olyan gént is találtak a kutatók, amelyek képesek lehetnek a rák kialakulásának akadályozására, így ellenállókká tehetik az állatokat a betegséggel szemben.

Brendan Epstein, a tanulmány vezető szerzője szerint még izgalmasabbá teszi az eredményeket, hogy a változás a jelek szerint nagyon gyors tempóban történik:

Néhány populációnál hat nemzedéknyi időről beszélünk, ami evolúciós léptékben mérve nagyon rövid idő.

A csapat most azon dolgozik, hogy még részletesebben megvizsgálja a szóban forgó géneket, amelyek megismerése a humán rákgyógyászatban is előrelépést hozhat, vagy magyarázatot adhat a három ismert fertőző ráktípus eredetére.

Forrás - Kép forrása: Fairfax Media / Getty Images Hungary

TOP 5