Skip to main content

10 millió Fa Alapítvány 

Noha a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet nem kedvezett a közösségi eseményeknek, idén tavasszal már 21 655 fát és 950 cserjét ültettek Magyarország-szerte a 10 millió Fa Alapítvány önkéntesei.

A 130 csoportból álló országos közösség tagjai még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt tűzték ki célul, hogy ebben az évben 150 ezer fát ültessenek el.

hirdetés

A karantén korántsem kedvezett a tavaszi közösségi ültetéseknek, az aktivisták mégis több mint 20 ezer fát ültetettek el biztonságosan, főként magánterületen - számolt be az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az alapítvány.

Baján, Bonyhádon és Szilaspogonyban alternatív, távolságtartó közösségi ültetéseket szerveztek, Szegeden a Nagycsaládosok Egyesületével közösen 700 fát helyeztek a földbe, Budapesten a 22. kerületben pedig 150 növényt, érintkezés nélküli facsemete-kiosztással.

A BajaiTV felvétele

A kecskeméti csoport rekord mennyiségű, összesen 13 518 fát és 845 cserjét ültetett el, nagyrészt a dabasi Czerócki Díszfaiskola tízezer darabos felajánlásából, a Tiszamenti Regionális Vízművek közreműködésével.

Heves megyében, Egerben és Szerencsen 1905 fát ültettek, a Szentendrei-szigeten 474-et, míg Budapesten a ferencvárosi csoport 164 fával gazdagította a kerületet.

A tavaszi ültetésekkel együtt az alapítvány önkéntesei 34 960 fát és 3469 cserjét, azaz összesen 38 429 növényt helyeztek a földbe az elmúlt tíz hónapban.

A 10 millió Fa Alapítvány elindította a 10 millió TV-t is, melynek adásai tudósok, gondolkodók, közgazdászok, etológusok, biológusok, kertészek, klímaszakértők, szociológusok, erdészek és művészek bevonásával segítenek eligazodni a jelen fontos kérdéseiben - áll a közleményben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: MTI - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5