Skip to main content

 

Legalább öt kilométer hosszú maglev (mágneses levitáció elvén működő) tesztpályát kezdett építeni a China Railway Rolling Stock Corporation (CRRC), Kína legnagyobb, vasúti kocsikat gyártó vállalata. A cél, hogy olyan mágnesvasutat építsenek, ami tartósan képes 600 km/óra fölötti sebességre, írja a kínai állami hírügynökség.

A maglev technológia már nem újdonság, a lényege, hogy a vonat súrlódásmentesen, elektromágneseken lebegve halad az előre kiépített speciális pálya fölött pár centiméterrel, gyakorlatilag csak a légellenállás korlátozza az őrületesen nagy sebességek elérésében. A sebességrekordot jelenleg Japán tartja, miután 2015 áprilisában egy 1,8 kilométer hosszú tesztpályán 603 km/órás sebességet értek el kísérleti “Lo Series” nevű maglev vonatukkal.

A finanszírozási és technológiai gondokkal bírkózó japánok szerint vonatuk leghamarabb csak 2027-ben állhat majd menetrendbe Tokió és Nagoja közt. A japán maglev a 286 kilométeres szakaszon helyenként 500 km/órás csúcssebességgel haladva, negyven perc alatt tenné meg a két város közötti távot, ezzel megfelezve az ötvenéves sinkanzen gyorsvasút jelenlegi menetidejét.

A sanghaji maglev, Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Az állami támogatással megállíthatatlanul dübörgő kínai vasútfejlesztés célja egyrészt az extrém gyors vasúti pályák és az azokon közlekedő maglev vonatok fejlesztése, építése, de a már így is gyorsan terjeszkedő vasúti hálózatot több szinten is szeretnék tovább fejleszteni: lesznek közepesen gyors, 200 km/órás maglev vasúti szakaszok a belföldi vonatközlekedésben, míg 400 km/órás szakaszokkal határokon túlnyúló, nemzetközi összeköttetéseket szeretnének kiépíteni. Valószínűnek látszik, hogy a japán versenytársnál hamarabb tudnak majd utasforgalomba állított hipergyorsvonattal a világ elé állni. 

Kínában az utóbbi években elképesztő ütemben építik a vasúthálózatot: jelenleg több mint húszezer kilométer hosszú a gyorsvasúti pályák összesített hossza, ami így a világon a leghosszabb gyorsvasútrendszer. A sanghaji maglev pedig a világ leggyorsabb forgalomban lévő vasútja: a Pudong nemzetközi reptérről a belvárosba közlekedő vonat csaknem 430 km/órás sebességgel száguld nap mint nap, emlékeztet a The Verge.

Forrás - Nyitókép: A japán maglev, Fotó: Jiji Press / AFP

TOP 5