Skip to main content
román tesla elektromos autó

Kép forrása: Facebook

Máris „román Teslaként" emlegeti a romániai sajtó azt az elektromos autót, amelyet egy kolozsvári szoftvercég és a köréje csoportosuló vállalkozói csoport kezdeményezésére gyártottak. 

A járművet pénteken mutatták be egy high-tech konferencián. Az eseményen részt vett Nicolae Ciuca román miniszterelnök mellett Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért felelős biztosa is - írja a Magyar Nemzet.

hirdetés

Paraméterek

A lap a Főtér című portál beszámolójára hivatkozva azt írja, hogy az üvegszálas karosszériával épített elektromos autó egyetlen töltéssel 350 km megtételére képes, de a teljesítmény további fejlesztésekkel fokozható. A jármű maximális sebessége 180 km/óra. Meghajtásáról a két hátsó keréknél elhelyezett elektromos motor gondoskodik.

A PROTOTÍPUS MEGALKOTÁSÁBA KÖZEL FÉLMILLIÓ EURÓT FEKTETTEK, ÉS KERESIK A LEHETŐSÉGEKET A FOLYTATÁSRA, HOGY AZ AUTÓ NE CSAK EGY LEGYEN AZ AMBICIÓZUSAN MEGÁLMODOTT, FINANSZÍROZÁSRA VISZONT NEM MÉLTATOTT PROJEKTEK KÖZÜL.

Voicu Oprean, a gyártás egyik kezdeményezője, illetve a finanszírozója a Cluj24 román portálnak azt mondta, reméli, a miniszterelnök talál anyagi támogatást a négy évvel ezelőtt elkezdett projekt fejlesztéséhez. Kolozsváron egyelőre csak kisszériás gyártásra van lehetőség a műszaki egyetem közreműködésével, és további kétmillió euróra van szükség ahhoz, hogy ezen a szinten túllépjenek.

Márciusban egyébként Bukarestben már bemutattak egy teljesen román fejlesztésű elektromos autót. Ugyancsak a Főtér portál számolt be korábban arról, hogy a gyártó bukaresti cég nem autógyártással foglalkozik, hanem adatbiztonsággal, az egyik fő kutatási iránya a bitcoin működési alapjait is alkotó blokklánc-technológia.

A román fővárosban tartott bemutatón jelen volt a Tesla társalapítója, Martin Eberhard is. A Momentum nevet viselő autó teljesítménye 804 lóerő, amivel 2,4 másodperc alatt tud felgyorsulni százra, erről két, hátulra beépített elektromotor gondoskodik – írta a Bukarestben bemutatott járműről az Autómotor online autós magazin. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Sokkolta a világot a Tesla, itt az új autó, amiről most mindenki beszél

Forrás- Nyitókép forrása:  Gratian Mihailescu - Facebook

TOP 5