Skip to main content
Elizabeth Earle lakóhajó

Kép forrása: youtube

Egy 34 éves, egyedül élő brit nő úgy gondolta, sosem lesz annyi pénze, hogy saját lakást vehessen, így egy lakóhajóra költözött, írja a BBC.

A történet 3 éve kezdődött

Elizabeth Earle 3 éve gondolta át anyagi helyzetét és döntött.

hirdetés

Mivel az addig éveken át tartó spórolás nem hozta meg a kívánt eredményt, azaz nem csak lakást nem tudott venni, de még annyi önrészt se tudott felmutatni a bankok felé, hogy hitelt felvéve lakást vehessen, végső elhatározásra jutott és egy lakóhajóra költözött.

Az igencsak lepukkant hajót kitartó munkával felújította, majd haszonnal értékesítette. Az így befolyt pénzből vette meg jelenlegi, az 1920-as években vízre bocsátott, 21 méteres, a brit csatornákon optimálisan használható lakóhajóját.

Ugyan a Maggie névre keresztelt hajót is fel kellett újítani, a fiatal nő azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a jelen nehéz gazdasági helyzetben még így is sokkal jobban boldogul, mintha a városban élne, hisz a lakhatás költsége mindössze havi 200-300 fontot tesz csak ki.

Az élet nem könnyű a lakóhajón

Bár sokan úgy gondolják, hogy egy lakóhajón idilli az élet, azaz csak borozgatva kell nézni például esténként a naplementét, Elizabeth rávilágít arra, hogy ez koránt sincs így.

YouTube csatornáján pedig be is mutatja, milyen nehézségekkel jár együtt a hajós élet, aki azonban mindezt el bírja viselni, ahogy elmondja a szingliként élő fiatal nő, az csodás életet élhet.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Egy tengerjárón bérel lakást egy férfi, mert olcsóbb, mint Kaliforniában

Forrás - Kép forrása: youtube

TOP 5