Élelmiszerválság - Történeti áttekintés

2. oldal / 11: Történeti áttekintés

Éhínség

Napjaink legsürgetőbb problémája a Föld közel 7 milliárd lakójának élelmezése.

A népességszám az ipari forradalom hatására indult emelkedésnek, ugyanis ekkortól kezdtek javulni az egészségügyi és életfeltételek (a gyermekhalandóság csökkent, a járványok visszaszorultak, az életkor meghosszabbodott).

Az igazi „népességrobbanás” viszont csak a gyarmati rendszer felbomlását követően bontakozott ki olyannyira, hogy 1950 és 1985 között a Föld népessége megduplázódott(!). Az egykori gyarmatországokban is javultak az életfeltételek, s megkezdődött a természetes szaporulat rohamos növekedése. Ugyanakkor napjainkban épp ezekben az országokban okozza a legnagyobb gondot a lakosság ellátása, mivel a klímaválság következtében kedvezőtlenné vált éghajlati tényezők, a rendkívül kevés eső miatt a növénytermesztés, de még az állattenyésztés is lehettetlenné vált, miközben a népességszám egyre nő.

Nézzük meg, mi jellemző a világ népesedési folyamataira!

• A magas születési és halálozási arányok miatt a népesség csak lassan gyarapodik, az átlagéletkor alacsony. Ez jellemezte Európa lakosságát a XVIII. század közepéig, s a fejlődő országokét a XX. század első felében. Mára a Föld összes országa túljutott ezen a szakaszon.

• Az életkörülmények javulása, a gazdasági növekedés a halálozások gyors csökkenését, az élettartam növekedését eredményezi. Mindezek a népesség ugrásszerű gyarapodásához vezetnek. Ezen a szakaszon már túl vannak a fejlett országok, s napjainkban a fejlődő országok zöme is.

• A fejlett országokban csökken mind a születések, mind a halálozások száma, mérséklődik a népesség gyarapodása (pl. jelenleg Kanada, Ausztrália).

• Megáll a népességszám gyarapodása, sőt gyakran fogyásba csap át a folyamat (pl. jelenleg Németország, Magyarország, Oroszország).

A világ országai fejlettségüktől függően tartoznak valamelyik szakaszba. Jelenleg, habár a fejlett országok többségére a stagnáló, vagy már fogyó népességszám, addig a fejlődő országokra épp ellenkezőleg, a folyamatos növekedés jellemző. A Föld népességének 80%-a pedig fejlődő országokban él! Sajnos ez egyúttal azt is jelenti, hogy az itt élők közül sokan alultápláltak vagy éheznek, ugyanis a fejlődő országok különböző gazdasági (az iparosodás náluk nem ment végbe), politikai (polgárháborúk, törzsi viszályok), környezeti okok (aszály) miatt jóval nehezebb helyzetben vannak, mint a fejlett országok (ahol inkább a túlfogyasztás jellemző).

A népességgyarapodás a munkaerő gyarapodását és foglalkoztatásának gondját is magával hozta. A szakképzetlen munkaerő – más lehetőség nem lévén – a mezőgazdaságból próbál megélni, miközben a művelés alá vont területek aránya csupán 6%. Paradoxon, hogy míg többen dolgoznak a mezőgazdaságban, egyre többen éheznek. Ennek oka, hogy a mezőgazdasági termelés képtelen lépést tartani a növekvő népességszámmal.

Habár Afrika természeti kincsekben gazdag kontinens, a fő gondot az okozza, hogy aziparosodás nem zajlott le a térségben. A kezdetleges technika, a szakképzettség hiánya mellett az elsivatagosodás is komoly veszélyt jelent (a kontinens felét fenyegeti). Az ipart gyakorlatilag csak az ásványkincsek kitermelése jelenti.

A Dél-Afrikai Köztársaság, Botswana[1] vagy Sierra Leone arany- és gyémántbányái a világ gazdagabbik felének termelik az értékes köveket, a dolgozók kizsákmányolásáról, a gyermekmunkásokról pedig csak (jobb esetben) kasszasikert elérő filmekből értesülünk. Ilyen volt a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült Véres gyémánt c. alkotás is, ami egy rövid időre Sierra Leone-ra irányította a világ figyelmét.[2] Ennek köszönhetően sorra derültek ki neves színészekről, modellekről, hogy korábban “véres gyémántokat” fogadtak el ajándékként afikai országok vezetőitől.[3

Az alultápláltság és az éhezés összesen közel 1,5 milliárd embert érint a Földön, amimára az egyes országok számára megoldhatatlan válsághelyzetté nőtte ki magát. A különböző világszervezetek (UNICEF, Nemzetközi Vöröskereszt, WHO) és a fejlettebb országok rendszeresen juttatnak adományokat, segélyeket az élelmezési gondok enyhítésére, azonban ezek csak azonnali “tűzoltásra” alkalmasak. Márpedig a cél az lenne, hogy a segélyekből a rászoruló országok kormányai a gazdaságot lendítsék fel, s önállóan, külső segítség nélkül legyenek képesek boldogulni. Azonban a kölcsönöket rendszerint nem a fejlesztésre vagy a foglalkozási szerkezet átalakítására, hanem élelmezésre vagy sok esetben háborúzásra költik, felélik, s adósságcsapdába kerülnek.

A világ fejlett országai hamar rájöttek arra, hogy a harmadik világ országainak nyújtott segélyek nem tölthetik be azt a valódi szerepet, amit nekik szántak.[7] Nem szüntetik meg a szegénységet, ezért annak leküzdése céljából a századfordulótól kezdve olyan programok elindítását kezdték el kidolgozni és megvalósítani, melyek révén – ahogy a legnagyobb segélyező – az EU fogalmaz: az afrikai szegények fenntartható módon szüntethetik meg a szegénységet. A segélyezés problémaköre a fenntartható fejlődés fogalmi elemzése kapcsán érinti a mentőcsónak elméletét is. Ma már úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem az a kérdés, át kell-e adnom a helyemet a csónakban egy vízben fuldoklónak, hanem az, hogy meg kell neki tanítanom, még mielőtt egy csónakban eveznénk, hogyan építhet magának (is) csónakot, és erre tanítson meg más fuldoklókat is. Ha ugyanis már előállt az az objektív helyzet, azaz hogy azt kell eldöntenünk, hogy melyikünknek kell szükségszerűen meghalnia, már nincs visszaút. Vagyis neki is építenie, pontosabban közösen építenünk kell egy csónakot, hisz a globalizáció miatt ma már nyilvánvaló, hogy Afrika problémái egyben a világ problémái is. (Az EU konkrét programjairól itt olvashat: http://europa.eu/pol/dev/index_hu.htm)

Az utóbbi években Afrika legnagyobb üzleti partnerévé Kína lépett elő, és ezzel gazdasági fellendülésének hajtóerejévé vált. Kína alig titkolt célja, hogy az infrastrukturális fejlesztésekért cserébe megkaparintsa a bányászati jogokat, mivel egyre több nyersanyagot (kőolaj, ércek) igényel, és ebből az afrikai kontinensen még bőven akad. Ugyanakkor láttuk, hogy Kínát sem a környezetkímélő megoldások, sem az emberi jogok nem érdeklik. Az, hogy tevékenységükkel milyen mértékben járulnak hozzá a helyiek életminőségének romlásához (károsanyag-kibocsátás, talajerózió, folyók kiszáradása, stb.), úgy gondolják, legyen az ott élők gondja – csakhogy Kína egyet elfelejt: ha Afrika “kincsei” elfogynak, nem lesz utánpótlá

Születésszabályozás és családtervezés

A népességszám csökkentésére a születésszabályozást tartják a legkézenfekvőbb megoldásnak. Talán a legismertebb Kína példája, ahol a jelenlegi 1.3 milliárd fős népességet úgy próbálják “kordában tartani” (a cél az, hogy 2050-re ne haladja meg az ország lélekszáma az 1,7 milliárd főt), hogy a családok csupán egyetlen gyermeket vállalhatnak. Sőt, pénzbüntetéssel, vagy akár kötelező abortusszal sújthatják azokat, akik a törvény ellen vétenek. Volt rá péda, hogy egyes esetekben teljes vagyoni elkobzással járt a második gyermek vállalása, ami néhány tartományokban már zendüléseket is eredményezett.[1] Persze, érdekes kérdéseket vet fel az is, hogy a születő gyermekek többsége fiú, így idővel komoly problémává nőhet Kínában a nemek arányának torzulása.

A születésszabályozás és a családtervezés módszereinek népszerűsítésén dolgozik számos nemzetközi szervezet. Afrika elmaradott régióiban tartanak szexuális felvilágosítást a lakosságnak (elsősorban a nőknek) a nem kívánt terhességek és a HIV vírus elkerülése érdekében, és osztanak ingyen fogamzásgátlókat (pl. Bayer HealthCare).[9] Sajnos azonban a kulturális különbségek, a nők társadalmi hierarchiában betöltött alsórangú szerepe miatt ezek eddig csekély eredményel jártak. Pedig azokban az alultápláltság és éhínség sújtotta országokban, ahol maguk az anyák is legyengültek (sokszor tejük sincs a gyermekek etetéséhez), súlyos méreteket ölt a gyermekhalandóság. Afrika egyes országaiban például a gyermekeket csak 5 éves kor felett anyakönyvezik…

Élelmiszerhiány – éhínség

Földünk termőtalajban és csapadékban gazdag és szegény területekkel egyaránt rendelkezik, de ezeknek területi megoszlása egyenlőtlen. Amíg a fejlett országokban (különösen az USA-ban) a túlfogyasztás, ezzel párhuzamosan pedig a túlsúly okoz súlyos gondokat, addig a Föld másik oldalán az egyoldalú táplálkozás. A hiányos táplálkozás ugyanis nemcsak a mennyiségben, hanem a minőségben is megnyilvánul. A fejlődő országok lakói rendkívül kevés fehérjét (húst) fogyasztanak. Szintén kevés a táplálkozásukban a gyümölcs- és a zöldségfélék aránya. Az egyoldalú táplálék (főként a magas szénhidráttartalmú rizs) nem biztosítja a szervezet számára szükséges vitaminokat, ásványi sókat, nyomelemeket. A növénytermesztés – ahol egyáltalán a talaj minősége lehetővé teszi – elsődlegesen a lakosság ellátását szolgálja, így az állattenyésztés ezeken a területeken nem számottevő. Vannak azonban országok, például ilyen India, ahol a hindu vallás követői azért nem fogyasztanak marhahúst, mert ezeket az állatokat (és minden “tartozékukat”, még a trágyájukat is) szentként tisztelik.[10] Ugyanakkor a muszlimok szemébena sertéshús számít tisztátalan ételnek, így számukra az a tiltott étel.[11]

Gondoljunk csak bele, mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet, ha a rendelkezésünkre álló táplálék mennyisége egyensúlyban lenne a Földön!

Éhínség szempontjából bolygónkon jelenleg Kelet-Afrikában a legsúlyosabb a helyzet. Itt, az“Afrika szarvának” is nevezett régióban, a szomáliai-etióp határvidéken 60 éve nem látott szárazság, aszály pusztít, két éve nem esett az eső, így a mezőgazdaság működésképtelenné vált, az állatok elpusztultak, és a súlyos élelmiszer- és vízhiány miatt közel 10 millió ember került közvetlen életveszélybe. A híradások arról számolnak be, hogy a környező országok menekülttáboraiba naponta több ezer éhező érkezik, sokan közülük kisgyermekekkel. Bár segélycsomagok folyamatosan érkeznek a régióba, a Szomáliában évek óta dúló polgárháború miatt alig-alig sikerül eljuttaniuk az élelmiszert a legveszélyeztetettebb területekre. Az élelmiszerárak 50-250%-kal megemelkedtek, így érthető, hogy aki csak teheti, elmenekül az országból. “Az ENSZ az “Afrika szarván” zajló helyzetet hivatalosan iséhínségnek minősítette, ami azért is kiemelendő, mert a segélyszervezetek ritkán és nagyon óvatosan használják az éhínség kifejezést.”[12]

Azonban az aszály nemcsak Afikát sújtja. Kína Csaotong és Hunang tartományai éppúgy érintettek, mivel több folyó kiszáradásának eredményeképp nemcsak a termés pusztult el, de komoly ívóvízhiánnyal is meg kell küzdeniük a helyieknek.[13] Ugyanakkor Kínában gyakorta alkalmazzák a felhőmagvasítás (cloud seeding) elnevezésű eljárást, mellyel képesek az időjárást befolyásolni. “Ennek során földi ágyúk vagy repülőgépek ezüstjodiddal, folyékony nitrogénnel vagy szárazjéggel (fagyasztott szén-dioxiddal) bombázzák az eget. Az anyagok cseppképző hatással bírnak; a felhőkben szétszóródott részecskék körül kicsapódik a nedvesség, és elég nagy tömegű vízcseppek keletkeznek ahhoz, hogy a gravitáció miatt lehulljanak. Az eljárással manipulálni lehet, hogy hol ürüljön ki a felhő, illetve, hogy hol ne legyen eső. Bár a módszer még a szakemberek szerint is csak próbafázisban van, már évek óta alkalmazzák. Mivel Kínában él a világ lakosságának 20%-a, ugyanakkor a művelésre alkalmas földnek csak 7%-a, ezért minden talpalatnyi területet ki kell használniuk. Mivel 2007-ben már átéltek egy aszály sújtotta évet, melynek hatására a gabonatermelés 37.4 millió tonnával csökkent, ezért a technológia alkalmazására – bármennyire is vitatott – idén is sor került már.”[14]

A földkéreg legfelső, termékeny rétege különösen érzékeny a természeti erők és az ember káros tevékenységeire. A talajerózióról elsősorban a folyóvíz, a szél és a jég pusztító munkája tehet, azonban a nagyobbik gondot mégis az emberek okozzák. A műtrágyázással, a rossz vízgazdálkodással, a gépesítéssel a talajba szennyező anyagok kerülnek, amelyek a minőséget rombolják, s a talaj termékenységét csökkentik. Ugyancsak mi tehetünk a savas esőkről, a kipufogógáz légkörbe és a szennyvíz talajba jutásáról is. A mind gyakoribb aszályok és az ellenőrizhetetlen erdőirtások következtében az egyébként is kis mennyiségben rendelkezésünkre álló művelésre alkalmas földterület egyre csökken.

“A 640 000 km² kiterjedésű Lösz-fennsík Kína északnyugati részén a világ egyik legtermékenyebb régiója. A kiterjedt mezőgazdasági felhasználás és erdőirtás azonban nagymértékű talajerózióhoz vezetett. A talaj legfelső részéről elhordták a szerves hulladékot, ami segítette a talaj szerkezetének megőrzését. Azáltal, hogy a fákat kivágták, gyökerüket is szétroncsolták, majd a talajban maradt részeket a mikróbák lebontották, ezáltal megváltozott a talaj fizikai szerkezete. Az így keletkezett nagyobb pórusokban a mikróbák hatékonyabban le tudták bontani a sok fontos talajmolekulát megkötő partikulált szerves anyagot ami felgyorsította a talaj oldott, növények számára hozzáférhető szervesanyag tartalmát.”[15]

Élelmiszerár-emelkedés

Mindezek a termőtalajt érő negatív hatások (pl. aszály, talajerózió, szennyezések) az élelmiszerárak emelkedéséhez járultak hozzá. Magyarországon a tavalyi rossz termés (árvíz, belvíz, jégeső) miatt emelkedett a takarmány ára, ezáltal a hús- és tejtermékeké is. “Elemzők szerint a 2010-es 4.4%-os emelkedéshez képest idén 6-8%-os növekedés várható, a tendencia pedig nemcsak Magyarországon, hanem világszerte jellemző.”[16] Olyannyira az, hogy az élelmiszerek tartósnak ígérkező drágulása stratégiai kihívássá vált az egész világ számára. A krízis nemcsak a kedvezőtlen időjárásnak köszönhető, hanem a 2008-ban kirobbant gazdasági világválságnak is, ugyanis annak hatására a rizikóssá vált hagyományos pénzpiaci eszközök helyett olyan mennyiségű tőke zúdult az árupiacokra, amely korábban elképzelhetetlennek tűnt. Újdonságnak számított a befektetőknek az a kiemelt figyelme is, amellyel a mezőgazdasági termények és az élelmiszerek felé fordultak. A spekuláció nagymértékben felhajtotta az árakat. Különösen megnehezíti a helyzetet az, hogy a világ élelmiszer és aranykészletének értékmeghatározását egy-egy monopolhelyzetben lévő vállalatóriás (pl. CME Group, élén Terry Duffy-val[17]) végzi. Ők dönthetnek arról, mi mennyit ér a világ tőzsdéin, a spekulációra pedig ez a legmegfelelőbb terep…

Mindemellett az olajár emelkedéséből fakadóan az élelmiszerek szállítási költségei is megnőttek, ami szintén hozzájárult a termékek bolti árának emelkedéséhez. Ennek következtében hazánkban is csökkent például a húsfogyasztás. Egyszerűen az emberek felélték anyagi tartalékaikat, és nem engedhetik meg maguknak a heti többszöri húsevést.

A 2008-as élelmiszerár-robbanás zavargásokat okozott a világ szegényebb régióiban, így véres utcai összecsapások voltak Haitin[18] és Bangladesben is. Mindkét országban a rizs áremelkedése (egy év alatt megduplázódott) miatt tört ki éhséglázadás. Az alapvető élelmiszerek, mint a búza, gabona, kukorica és rizs ára 6 éve folyamatosan emelkedik, mivel főként India és Kína – növekvő lélekszámuk miatt – egyre nagyobb keresletet támasztanak ezen élelmiszerek iránt. Az éhezésből fakadó kétségbeesés szülte zendülések (tortilla lázadás[19]) a világ szegény országaiban mára rendszeressé váltak[20] és Magyarország sincs védett helyzetben.[21]

Megoldást jelenthetne az élelmiszerválságra, ha sikerülne az alapvető élelmiszerek hozamát megsokszorozni, azaz ugyanakkora termőterületen nagyobb mennyiségű termés lenne betakarítható. Mivel a világ lakosságának fele fogyasztja alapvető élelmiszereként a rizst, ezért a manilai Nemzetközi Rizskutató Intézet (International Rice Research Institute) tudósai olyan fejlesztésbe fogtak, amely a rizs fotoszintézisét úgy módosítja, hogy szinte bármilyen körülmények között stabil (akár háromszoros) hozamot garantáljon. A génmódosításnak köszönhetően a szuperrizs hatékonyabban hasznosítja a napfényt, így gyorsabban nő. Ezt úgy érik el, hogy a növény levelein a pórusok nagyobbra nyílnak, több szén-dioxidot tudnak felszívni, s ez a fotoszintézis során, vízzel egyesülve glükózra és oxigénre bomlik szét. A kutatások egyelőre még kezdeti fázisban vannak, azonban a tudósok reményei szerint egy évtizeden belül bevetésre kész lehet a megnövelt hozamú termény.[22]

Az állattenyésztéssel szemben azért is lenne érdemes a növénytermesztés fokozására öszpontosítani, mivel az jóval kevesebb vizet igényel. Egy kiló marhahús előállításához például tizenötször annyi víz kell, mint egy kiló gabona termesztéséhez – és még az ökológiai lábnyoma is kisebb!

Ugyanakkor, amint azt már fentebb írtuk, az egyoldalú táplálkozás – ami főként a rizsnek köszönhetően alakul ki – valamint a génmódosított élelmiszerek elleni tiltakozás miatt a szuperrizs sem jelentheti a tökéletes megoldást.

Egy másik elmélet szerint az élelmiszerválság eredendő oka a szegénységben keresendő. Egy bangladesi közgazdász professzor, Muhammad Junusz alapította meg 1976-ban a Grameen Bankot, amely a legszegényebbek számára biztosít mikrohiteleket. “Ennek lényege, hogy mielőtt bárki hitelhez juthatna, ún. "szolidaritási csoportot" kell alakítania legalább négy-hat másik személlyel vagy kis céggel, akik szerződésben egyetemes jogi felelősséget vállalnak egymás hiteleinek törlesztéséért, és nem juthatnak újabb hitelhez, amíg a pénzt vissza nem fizetik. A pénzintézet nem követel meg az igénylőktől semmilyen más fedezetet, biztosítékot. A hiteligénylők becsületükre ígérik, és szavukat adják, hogy közösen vállalják a felelősséget, hogy visszatérítik a kölcsönt.”[23]

Muhammad Junusz a mikrohiteleken alapuló bankrendszer kidolgozásáért 2005-ben Nobel-békedíjat kapott.

Világszerte kutatók ezrei keresik az élelmiszerválságra adható megnyugtató választ. Azonban amíg ez nincs meg, az egyre növekvő népesség miatt elodázhatatlanná válik az élelmiszertermelés fokozása. “Francia szakértők 2050-re 70%-kal emelnék a világ mezőgazdasági kibocsátását, ám ez aligha fog sikerülni az élelmiszerként történő felhasználást versenyképtelenné tévő bioetanol-támogatások megszüntetése és a genetikailag módosított növényekkel kapcsolatos tiltó szabályozások enyhítése nélkül.”[24]