Skip to main content

 

Szerencsére valakinek végre eszébe jutott, hogy kezdeni kellene valamit a vécétisztítással, amit senki nem akar megcsinálni. A SpinX kifejezetten ígéretesnek tűnik, és már összejött rá a finanszírozás is.

Ha létezik olyan házimunka, amit valószínűleg az emberiség univerzálisan gyűlöl, akkor az a vécépucolás.

hirdetés

Érdekes, hogy erre a problémára eddig nem született megnyugtató megoldás, azonban úgy látszik, hogy már nem kell sokat várnunk rá: a közösségi finanszírozással foglalkozó Kickstarter oldalán ugyanis egy projekt indult SpinX néven, ami azt ígéri, hogy örökre megszabadít minket a vécé pucolásának szánalmas perceitől.

A SpinX-re 50 ezer dollárt akarnak összekalapozni a készítők, ami nem meglepő módon pár nap alatt össze is jött, és még mindig hátra van a kampány java. De hogyan is működik a dolog?

Alapvetően a SpinX a már meglévő vécécsészére szerelhető rá (elvileg bármilyen formával kompatibilis), és két fő része van: belülről egy robotizált vécékefe szerű holmi tisztítja ki magát a csészét, az ülőkét pedig lespricceli tisztítószerrel, majd meg is szárítja nekünk.

Miután elvégezte a dolgát (mármint ön is, meg a SpinX is), a kütyü még arra is figyel, hogy szépen, finoman, automatikusan bezárja a fedelet, amire egyébként rá is lehet ülni, egészen 150 kg-os súlyig.Tisztítószer gyanánt bármit használhatunk, így tehát akár a már megszokott, kedvelt folyadékunkkal is feltölthetjük a rendszert.

Az eszköz akkumulátorról működik, amit körülbelül 30 tisztításonként ki kell pattintani, és betenni a mellékelt töltőállomásba.

A tervek szerint a kampányban részt vevők már jövő júliusban megkaphatják a maguk automatikus vécé pucolóját.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Forrás: SpinX

TOP 5