Skip to main content

 

Mark Zuckerberg a napokban megígérte, hogy idén jelentős változtatások fognak történni a Facebookon, amelyek a remények szerint aktívabbá teszik majd a felhasználókat, ezzel csökkentve a közösségi hálózat passzív böngészésének mentálisan romboló hatásait.

Ezenfelül a vállalat 2018-ban is deklaráltan nagy erőkkel dolgozik a hamis hírek terjedésének megállításán.

hirdetés

The New York Times beszámolója szerint van még mit tanulnia a Facebooknak az emberi pszichológiáról, ha el szeretné érni mindkét fent említett célját. A vállalat hat országban (Srí Lanka, Bolívia, Szlovákia, Szerbia, Guatemala, Kambodzsa) már tavaly október óta tesztel egy új típusú prezentálási módot: az érintett országokban lévő felhasználóknak nem feltétlenül egyetlen hírfolyamot mutat, hanem kettőt.

Az egyikben az ismerőseik bejegyzései láthatóak, a másikban pedig a különféle publikációk által megosztott tartalmak.

Alapértelmezetten az ismerősök tartalmai jelennek meg.

Ez két nagy problémát eredményezett: egyrészt a kérdéses országokban lévő egyes hírportálok jelentős látogatószámbeli visszaesést tapasztaltak a külön hírfolyamba való száműzésük miatt (a bolíviai Página Sietének konkrétan 20 százalékkal csökkent a látogatószáma), másrészt pedig minden eddiginél hatékonyabban terjedtek a felhasználók között a hamis hírek.

Az utóbbi illusztrálására egy szlovák példát hozott fel a New York Times: futótűzként terjedt egy kamu történet a felhasználók között, miszerint valaki visszaadta egy muszlim személynek az elveszített pénztárcáját, mire az hálából egy terrortámadásra figyelmeztette a tárca megtalálóját.

A teljesen fiktív sztori rendkívül gyors és széles körű terjedése miatt a szlovák rendőrség kénytelen volt kiadni egy cáfolatot, ám ez nem jutott el a facebookozók jókora részéhez, mivel a hírportálok cikkeit külön hírfolyamba szervezte ki a vállalat, azaz nem került a felhasználók szemei elé a közlemény.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Mark Zuckerberg, FORRÁS: AFP/JIM WATSON

TOP 5